A Tisza a magyar nemzet egységének megerősítésén és a megbékélésen dolgozik, ezért nem vesz részt új határon túli pártok alapításában, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a külhoni közösségek megosztásához vezetnének – jelentette ki Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke Facebook-bejegyzésében, amelyet az MTI szemlézett.
Ahogy arról a 24.hu-n is beszámoltunk, Kátai István, az Erdélyi Kossuth Tisza Sziget alapítója vasárnap jelentette be egy új határon túli magyar párt megalakulását Romániai Magyar Egységpárt (RMPE) néven.
Nem állnak a közösséget megosztó kezdeményezések mellé
Tarr, aki a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium leendő vezetőjeként a határon túli és a diaszpórában élő magyarsággal való kapcsolattartásért is felel majd, viszont emlékeztetett: már a választások előtt rögzített alapelvük volt, hogy a külhoni magyar közösségek belső politikai folyamatait az ott élők döntésének tekintik, ezért ezekbe nem avatkoznak be.
Ennek megfelelően – minden ezzel ellentétes híreszteléssel szemben – a Tisza sem új határon túli párt létrehozásában nem működik közre, sem olyan kezdeményezések mellé nem áll, amelyek megosztanák a közösségeket – írta szerda késő esti posztjában.
A Tisza tíz évre visszamenőleg vizsgálja a külhoni támogatások felhasználását
A leendő miniszter felidézte: Magyar Péter leendő miniszterelnök a közelmúltban határon túli magyar pártok vezetőivel folytatott tárgyalásain is világossá tette, hogy a kapcsolattartás alapja a kölcsönös tisztelet, valamint az átlátható és egyértelmű együttműködés.
Az alelnök hangsúlyozta: a határon túli magyarság érdekeinek és kulturális identitásának védelme a Tisza számára nem másodlagos, hanem a mindennapi munka része. A meglévő jogokat minden körülmények között megőrzik, ugyanakkor elvárják az anyaországi támogatások felhasználásának nagyobb átláthatóságát és hatékonyságát. Ezzel összefüggésben megismételte Magyar Péter korábbi bejelentését: a leendő Tisza-kormány tíz évre visszamenőleg át fogja vizsgálni a külhoni támogatások felhasználását.
A 24.hu tavaly részletes cikkben tárta föl, hogy hogyan szórt szét legutóbb 7,3 milliárd forintot a kormány Erdélyben, ami kapcsán politikai szálakat és a határ mindkét oldalán hasznot húzó cégeket találtunk.
The post A Tisza Párt nem vesz részt határon túli párt alapításában, állítja az alelnök first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





