A trauma már megtörtént, elmúlt 16 év – hogyan épülhet fel a társadalmi bántalmazásból a magyar társadalom?

Amik társadalmilag velünk történnek, hatnak az egyénre, lecsorognak a családok életébe, és nagyon komoly részük van az úgynevezett transzgenerációs traumákban. A ’89-es rendszerváltás, az ’56-os események, a második világháború, mind befolyásolhatják az egyén sorstörténetét. Ebbe a sorba akkor fog bekerülni az elmúlt 16 év, ha nem lesz feldolgozás

– mondta Orvos-Tóth Noémi a 24.hu stúdióbeszélgetésében.

A klinikai szakpszichológus úgy látja, hogy az elmúlt időszakok kollektív traumái esetében elmaradt a feldolgozás, inkább szőnyeg alá söprés volt. Az ügynökakták megnyitása ebből a szempontból nemcsak szimbolikus gesztus, hanem a szembenézés lehetősége, hogy ne az egyik vagy másik oldal által meghatározott narratívák alapján kezdjük kialakítani a múltunkkal a kapcsolatot. Ahhoz pedig, hogy a NER ne gyarapítsa tovább a kollektív traumáink sorát, nagyon őszinte szembenézés kell mindazzal, ami az elmúlt másfél évtizedben történt.

Mohos Márton / 24.hu

Társadalmi bántalmazás

Unoka Zsolt szerint az egész társadalmi rendszernek a biztonságosságát kell helyreállítani, hogy mindenki újra biztonságban érezze magát, ne csak egy kis csoport. A pszichiáter társadalmi bántalmazásnak látja azt a folyamatot, amikor a társadalom alcsoportjai ki vannak pécézve, és tőlük bizonyos jogokat elvesz az uralkodó elit.

Magyarországot megszállta egy csoport, és azt mondta, hogy elsősorban a »mi” tagjai számára van a biztonság, a többiek számára nem. Biztonság nélkül állandó szorongásban, feszültségben, készenléti állapotban van az ember. Hogyha ez a biztonságérzet megroggyan, az szerintem már egy bántalmazás.

A pszichiáter úgy látja, hogy a törzsi gondolkozás erősítése politikai érdek. Ennek lényege, hogy a saját törzs jelenti a biztonságot és a jót, míg a másik törzsből valók veszélyesek, bemocskolnak minket, veszélyeztetik a hazát. Érthető politikai stratégia, mivel a félelem generálásával a törzsi tudat felerősödik, ezáltal nő a választáson való részvétel esélye. Ugyanakkor morális vagy lélektani szempontból szerinte ez rendkívül ártalmas.

Ehhez kapcsolódva Orvos-Tóth kiemelte, hogy az egyénben végbemenő lelki mechanizmusok hatalomtechnikai eszközzé válhatnak a hatalom kezében. Hangsúlyozta azonban, hogy az egyéni trauma nem marad izoláltan.

Soha ne gondoljuk, hogy a társadalmi folyamatok miatt átélt fájdalmunk, traumánk, sérülésünk, az csak a miénk. Hiába érezte magát bárki a nyertes oldalon a megelőző 16 évben, ez nem így működik. Ahol bizonyos csoportoknak az érdekei, biztonsága, emberi mivolta sérül, ott az egész társadalom sérül. Nem tud egy társadalom egészségesen működni, miközben bizonyos csoportok szenvednek, el vannak nyomva, vagy akár adott esetben arra kényszerülnek, hogy elhagyják az országot.

Az elrabolt évek fájdalma és dühe

Orvos-Tóth Noémi szerint elengedhetetlen, hogy az áldozatok sérelmei láthatóvá váljanak, validálva legyenek. Attól traumatizálódik valaki, hogy keresztülmegy valami nagyon fájdalmason, és ezt senki nem érvényesíti. Az elhallgatás központi eleme a traumának. Ha kimondhatóvá válik, hogy itt érdek és jogsérelmek értek embereket, az nagyon sokat tud abban segíteni, hogy elkezdjük látni egymást. Ezért kiemelten fontosak szerinte a személyes történetek.

Ez egyben szerinte egy gyászfolyamat.

Sokan érezhetik azt, hogy tőlünk elvettek 16 évet, reményeket, kibontakozási lehetőségeket. Aki elfojtotta ezeket az érzéseket, és most pedig a nyakába szakad, azt érezheti, hogy szinte kibírhatatlan fájdalom.

Unoka Zsolt ugyanakkor úgy látja, hogy a felelősségre vonásnál külön kell választani a jogrend feladatát és az egyén szintjét. Utóbbi esetében nagyon fontos, hogy ha valaki dühös, az fejezze ki a dühét, és kezdjen erről beszélni. Végül is a düh eredeti kiváltó oka, ha az egyén úgy érzi, hogy a vágyai, céljai elérésében jogtalanul korlátozták. A pszichiáter szerint társadalmi konszenzusra lenne szükség azzal kapcsolatban, hogy bizonyos politikai eszközöket ne használjanak a pártok a kommunikációjukban, amelyek mindkét oldalnak rettenetesen ártottak.

Talán ez volt az egyik legnagyobb bűne az elmúlt 16 évnek, hogy családok szakadtak szét, barátságok szakadtak meg, amik akár több évtizeden keresztül stabilak voltak

– véli Orvos-Tóth Noémi, aki szerint, mint minden családi, kapcsolati konfliktusban, a politikai jellegűekben is azt érdemes keresni, hogy a nagyon más álláspontokon kívül mi az, ami mégis összeköt minket. Ez mindenképpen egy lassú folyamat.

A trauma már megtörtént. Elmúlt 16 év, történt egy csomó emberben kisebb vagy nagyobb sérelem. Traumákat nem lehet megszüntetni, azok örökre belevésődnek az emberbe, de lehet azon dolgozni, hogy valaki ezekkel együtt jobban tudjon élni vagy funkcionálni

– javasolja Unoka Zsolt.

A pszichiáter úgy látja, hogy fontos lenne tanulni a traumákból, hogy eljussunk egy olyan szintre, amikor meg tudjuk óvni magunkat attól, hogy hasonlóba keveredjünk. Ehhez elengedhetetlen egyéni szinten a szembenézés, hogy kinek mi volt a felelőssége, szerepe, viszonya a rendszerrel.