Hamarosan esők érkeznek, mutatjuk a részleteket

Vasárnap napos, száraz időnk lesz, miközben az ország nyugati felén élénk lökések kísérhetik a délkeleti szelet, Sopron környékén erős lökések is előfordulhatnak. A csúcshőmérséklet 20-25 fok között alakul, nyugaton lesz melegebb. Hasonlóan alakul a hétfő is, esőre nem kell számítani, a hajnali 3-10 fokból délutánra 23-28 fokra emelkedik a hőmérséklet – írja a Kiderül.hu.

Kedden aztán a továbbra is nyárias melegben nyugat felől egyre több felhő érkezik, illetve képződik felettünk, de keleten még nagyrészt fátyolfelhős, napos maradhat az idő. Estétől azonban a Dunántúlon már elvétve lehetnek záporok, a délnyugati, déli szél élénk, az Észak-Dunántúlon erős lesz. Szerdán a napsütés mellett erőteljesebbé válhat a gomolyfelhő-képződés.

A nap első felében még csak kevés helyen eshet, délutántól akár több helyen is előfordulhat zápor, zivatar.

A délnyugati, déli szél országszerte élénk vagy erős lesz. A legalacsonyabb hőmérséklet 8, 15, a legmagasabb hőmérséklet 22, 28 fok között valószínű. Csütörtökön erőteljes gomolyfelhő-képződés várható. Éjjel és napközben eső, zápor, zivatar többfelé is kialakulhat, estétől azonban csökken a csapadékhajlam.

Milyen időnk lesz?

Előbújik a nyár: jövő hét elején már 28 fok is lehet

Ez volt az egyik legszárazabb április 1901 óta: tizedannyi eső esett, mint amennyi szokott

Több mint 80 éves hajnali hidegrekord dőlt meg pénteken

The post Hamarosan esők érkeznek, mutatjuk a részleteket first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest