A május elsejei felvonulás előestéjén 1989-ben egy rendőrjárőr észlelte és jelentette: az ünnepségre előkészített emelvény „Világ proletárjai, egyesüljetek!” feliratú transzparenség valaki vagy valakik letöröltek néhány betűt. Így aztán a másnapi események díszes helyszínén ez a szlogen csúfoskodott:
Világ proletárjai, süljetek!
A hatóságok azonnal intézkedtek, a nyomok rögzítése után új transzparenst helyeztek ki, az ügyben pedig „Rongálók” fedőnéven indult nyomozás júniusban – írja Facebook-posztjában az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára. A Komárom megyei Rendőr-főkapitányság III/III. Osztálya nem talált az elkövető személyére utaló nyomokat, ám annyit megállapított, hogy a bűncselekmény előtt helyi fiatalok tartózkodtak a helyszínen. A gyanú „szűk csövesre szabott” farmernadrágot, farmerdzsekit, bőrkabátot viselő, „ápolatlan hajú” ifjakra terelődött, akik rendszeresen találkozni szoktak a Betonként emlegetett művelődési ház környékén.
A csoport környezetében több hálózati személlyel is rendelkeztek, de sem a „Róka”, sem a „Patkós Katica” fedőnevű hálózati személy nem szolgáltatott érdemleges adatokat, pedig utóbbi a csoport „törzsgárdájához” tartozott. A következő évben új személyt szerveztek be, aki arról jelentett, hogy a Betonban rendezett diszkók során egyes fiatalok „több esetben úgy meneteltek, mint a német katonák és fasiszta köszöntésre lendítették a kezüket”. A szerv erre „bomlasztó intézkedéseket” tett a csoporttal szemben, melyek révén az feloszlott és csak egy szűkebb baráti kör maradt együtt.
Később ennek egyik hangadójára szűkült a kör, aki „antiszociális magatartásával és megnyilvánulásaival mind közbiztonsági, mind állambiztonsági szempontból negatív irányban befolyásolja a környezetét”. Ennél többre azonban az állambiztonság nem jutott, a bizalmas nyomozást 1982 októberében megszüntették, és a fiút kutató nyilvántartásba vették.
További érdekes történelmi témák a közelmúltból:
Miért van ma anyák napja, és mióta ünnepeljük?
Ez volt a futballvilág egyik legnagyobb tragédiája
Nyilasok lőtték agyon a Vígszínház igazgatóját
Szenzációs lelet: a honfoglaló elit három tagját találták meg Akasztón
Rablóbandákat szabadítottak Magyarországra az oszmánok
The post „Világ proletárjai, süljetek!” – III/III-as nyomozás lett a rongálásból first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





