A trónörökös Erzsébet királynő és férje, Fülöp herceg számos nemzetközösségi látogatást vállaltak az uralkodói tevékenységük részeként.
1952 januárjában is egy ilyen utazásra indultak, amikor VI. György megromlott egészsége ellenére is kiment a reptérre, hogy búcsút vegyen a lányától. Apa és lánya ekkor látták egymást utoljára, a király ugyanis néhány nappal később meghalt, Erzsébeték életében pedig ismét egy új fejezet vette kezdetét – ezzel zárult cikksorozatunk második része.
1952. február 6-án minden megváltozott az Egyesült Királyságban: VI. György halálát követően Erzsébet hercegnő – mindössze 25 évesen – Nagy-Britannia és a Brit Birodalom uralkodójává vált.
Erzsébet egy olyan világban lépett a trónra, amely gyors és jelentős átalakulásokon ment keresztül – társadalmi értelemben, technológiailag és politikailag egyaránt. Csak érzékeltetésképpen: 1952 karácsonyán már ünnepi beszédet intézett a népéhez rádión keresztül, így jelezve, hogy a néppel való kommunikációja egészen másfajta lesz, mint az apjáé volt.
Szép új világ
A brit alkotmány szerint apja halálával Erzsébet rögtön királynővé vált, de a formális keretet mégiscsak a koronázás adta meg ennek, amire 1953 júniusában került sor. A televízióban is közvetítették a jelentős eseményt: ez volt az első alkalom, hogy egy ilyen típusú ceremóniát élőben láthattak az emberek, már azok, akiknek volt otthon tévékészülékük.
A hivatalos adatok alapján csaknem 27 millió brit és ennél is több külföldi nézhette élőben, ahogy a királynő fejére helyezték a koronát. A hagyományos monarchia és egy újabb típusú uralkodás ígérete abban a pillanatban ért össze először. Nem volt egyszerű tető alá hozni, hogy ekkora figyelem hárulhasson a királyi család legfontosabb napjára: a palota vonakodott a tévéközvetítéstől, féltették a koronázás szentségét, ám Erzsébet hajthatatlan volt: felismerte, hogy a kép, a hang ereje más dimenzióba emelheti a monarchia kapcsolatát a brit néppel és az egész világgal.
Óriási szerepe volt ebben Fülöp hercegnek, aki a monarchia modernizálása és láthatóbbá tétele érdekében javasolta a koronázási bizottság ülésén (aminek persze elnöke volt), hogy a szertartást közvetítsék a televízióban. Winston Churchill miniszterelnök ellenezte az ötletet, mondván: „nem lenne helyénvaló, ha az egész szertartás vallási és spirituális aspektusait is úgy mutatnák be, mintha színházi előadás lenne.”
Az anyakirályné szintén helytelenítette, ám Erzsébet a férje pártjára állt.
Utólag lehetetlen reálisan értékelni a televízióban közvetített ünnepség tényleges hatását, erre utalt a The Times másnap megjelent cikke is:
Eleinte nehéz volt felfogni, hogy, amit láttunk, az nem egy híradás, hanem történelmi események bontakoztak ki, miközben néztük a jelenetet.
Már önmagában óriási teljesítmény volt, ahogy a nagy és nehézkes tévékamerákat elhelyezték a 8251 államfővel és más előkelő vendégekkel zsúfolásig megtelt Westminster-apátságban. Ráadásul az épületen kívül a BBC-nek meg kellett oldania azt a bonyolult problémát, hogy kábelekkel bekössék az összes kamerát és mikrofont a szertartás után az apátságból induló menet útvonala mentén, összekapcsolva azokat a műsorszóró irányítóközpontokkal. Újabb technikai bravúrt értek el azzal, hogy ugyanazon a napon közvetítették az ünnepséget az amerikai és a kanadai közönség számára.
Ehhez szükség volt arra, hogy a mérnökök kiváló minőségű, 35 mm-es filmfelvételt készítsenek. Amint az összes film elkészült, egy helikopter vitte azokat az Alexandra Palace-ból (1956-ig a BBC fő londoni adóközpontjaként szolgált az épület) a londoni repülőtérre. A technikusok feltöltötték a felvételeket az Canberra sugárhajtású könnyű bombázórepülőgépre, miközben a gépek átrepültek az Atlanti-óceán felett.
A hétórás közvetítés során Richard Dimbleby narrálta az eseményeket, így mindenki megérthette, mi történik épp a képernyőn.
Mióta van egyáltalán tévéadás a briteknél?
A BBC 1945 után országszerte elindította a televíziós sugárzást, a koronázás közeledtével fokozva a sugárzás ütemét. A televíziógyártók gyorsan kihasználták az alkalmat, és a nagyszabású eseményt remek lehetőségnek tekintették termékeik népszerűsítésére. A koronázást megelőző két hónapban a brit nézők több tévét vásároltak, mint bármikor korábban. A becslések szerint a koronázási közvetítés idejére a telepített rendszerek teljes száma 2,5 millió lett.
Az 1953. június 2-ai koronázás hatásai nemcsak a brit monarchia médiával és nyilvánossággal való mai kapcsolatát alapozták meg, de médiaforradalmat is indítottak az Egyesült Királyságban.
A reklámok sugárzása az ünnepség közben ugyan sokaknál kicsapták a biztosítékot, összességében katalizátorként szolgált egy második brit televíziós csatorna, az ITV (Independent Television) elindításához 1955-ben, amely már reklámokat is adott, és keményen versenyzett a BBC monopóliumával.
Tudatos médiafigyelem
A királyi családról és a monarchiáról szóló hírek az 1950-es évektől kezdve gyakorlatilag naponta jelentek meg az újságokban valamilyen formában. A brit sajtó hallgatólagos megállapodás alapján tiszteletben tartotta a magánélet bizonyos határait, a monarchia cserébe hozzáférést biztosított hivatalos eseményekhez, fotókhoz. Nincs ez másként ma sem.
E hírek gyakori megjelenése miatt a királyi család egyre nagyobb ismertségét szerzett. A médiavisszhang arról árulkodott, hogy elképesztően érdekelte az embereket, mi történik napi szinten a „királyi udvarban”. S ez a fajta hatalmas kereslet valószínűleg nem felelt meg a hírek mennyiségének. Így már a hatvanas években felütötte fejét az a jelenség, amit ma már jól ismerünk:
akkor is tudomást szereztek az emberek a királyi családról, ha nem feltétlenül akartak.
A hatvanas évek társadalmi forradalma – ifjúsági kultúra, popzene, szexuális liberalizáció – persze jókora kihívást jelentett a monarchia számára. A kulturális közeg, amelyben megjelentek az olyan együttesek, mint a Beatles, gyökeresen eltért a háború utáni konszenzusos világtól, amit a brit királyi család előszeretettel hirdetett. A kérdés már csak az volt, hogyan maradhat releváns egy tradicionális intézmény ebben az új médiakörnyezetben. Erzsébet királynő pedig tényleg megpróbált alkalmazkodni.
Még bőven a koronázása előtt, 1944-ben született meg legnagyobb fia, Károly. A herceget 5 és 8 éves kora között nevelőnő oktatta, majd aktív tanulmányokba kezdett, később nem vonult be a seregbe, hanem egyetemi diplomát szerzett, majd mesterképzést végzett. A hatvanas évek második felére Károly egyre inkább kilépett a reflektorfénybe: 1969-ben Wales hercege lett, természetesen azt a ceremóniát is közvetítette a televízió. A herceg világjáró tagja lett a királyi családnak, modern szemléletmódjáról már akkor is előszeretettel hírt adott, ellenpólust szolgáltatva az egyébként nagyon dogmatikus monarchiának.
1969-ben készült egy nagyszabású dokumentumfilm Erzsébeték bevonásával, amely a királyi család mindennapjait mutatta be, ez volt a Royal Family. Ám a film legfontosabb célja, miszerint a monarchiát igyekezett közelebb hozni a néphez, majdnem a visszájára sült el. A közvetlenebb hangnem ambivalens következményekkel járt. Bár kezdetben növelte a népszerűségüket, hosszabb távon hozzájárult ahhoz a folyamathoz, amelyben a monarchia már nem pusztán szimbolikus intézményként, hanem egyfajta celebkultúra-szereplőként is működni kezdett.
A következő rész tartalmából
Cikksorozatunk következő részében górcső alá vesszük a Royal Family dokumentumfilmet és annak hatásait is, de arról is mesélünk, miért vált feszültté a brit királyi család viszonya a sajtóval a nyolcvanas évek elejétől kezdve.
***
Cikksorozatunk részei:
- Erzsébet100 – így telt az évszázad királynőjének gyerekkora, akit nem a trónra szántak, mégis a korona lett a végzete
- Erzsébet100 – Hogyan talált egymásra a királynő és élete hű társa, Fülöp herceg?
The post Így kezdte egyre tudatosabban használni a médiát a brit királyi család, amelynek Fülöp volt az agytrösztje first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu
