HVG: Varju László is pályázik a DK elnöki posztjára

Hárman nyújtottak be pályázatot a Demokratikus Koalíció elnöki posztjára – írja a HVG a laphoz eljutott belső tájékoztató alapján.

E szerint

a korábbi veszprémi országgyűlési képviselőjelölt Bakk István, a korábban buszsofőrként dolgozó szakszervezeti vezető, Nógrádi Róbert József és a korábbi országgyűlési képviselő Varju László nyújtott be pályázatot a közelgő tisztújítás előtt.

Varju korábban háromszor győzött egyéniben Újpesten, legutóbb azonban csak negyedik lett, 4 százalékot szerzett.

A HVG szerint a párton belül két tábor alakult ki a DK szempontjából katasztrofális, 1,1 százalékos eredményt hozó parlamenti választások után: az egyik oldal azt szeretné, hogy a teljes megújulás jegyében az elmúlt években ismertté vált politikusok ne kapjanak semmilyen pozíciót a júniusi tisztújításon, míg mások elképzelhetőnek tartják, hogy a megújulás lehetséges a korábban ismertté vált politikusokkal is.

A DK elérte ugyan az 1 százalékot, így az MKKP-vel szemben nekik nem kell visszafizetniük a kampánytámogatást, viszont éves szinten csak nagyjából 50-60 millió forint körüli támogatásra számíthat majd az államtól, ráadásul a pártfinanszírozási törvény is változhat.

A HVG úgy tudja, egy olyan teljesen új, baloldali szervezet felépítéséről is folynak tárgyalások, amelyhez megnyernék a már ismertebb, de nem lejáratódott arcokat.

A DK-ból nemrég kilépett az egyik alapító, Erzsébetváros polgármestere, Niedermüller Péter, aki 15 évig volt párttag.

The post HVG: Varju László is pályázik a DK elnöki posztjára first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest