A katalán klub hétfőn közölte, hogy a 23 éves futballista vasárnap, a Real Betis ellen 3-1-re megnyert hazai bajnoki meccsen sérült meg. A találkozó már tét nélküli volt a Barcelona számára, amely már a Real elleni rangadón bebiztosította az elsőségét.
Lópeznek a jobb lábában az ötödik lábközépcsontja tört el, ezért meg kell műteni
– írta közleményében a Barcelona. Az egyesület azt nem közölte, hogy mennyi időbe telik majd a játékos felépülése, de a sajtó szerint 4-8 hetet kényszerül kihagyni, így nem lehet ott a vb-n.
A hétszeres válogatott López a mostani idényben minden sorozatot számolva 48 tétmeccsen 13 gólt és 17 gólpasszt pakolt a közösbe a Barcelonánál.
A spanyoloknak kötelező a továbbjutás a csoportból
Az Európa-bajnoki címvédő spanyolok június 15-én, Atlantában kezdik a vb csoportkörét a keretében egy jelenlegi és egy korábbi NB I-es játékost felvonultató Zöld-foki Köztársaság együttesével szemben. Ebben a csoportban még Uruguay és Szaúd-Arábia szerepel. A labdarúgás történetének első 48 csapatos világbajnokságát az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó rendezi közösen.
Flick új szerződést kapott
Szintén a Barcelonával kapcsolatos hír, hogy a csapatot egymás után két idényben bajnoki címig vezető Hansi Flick 2028-ig szóló szerződést írt alá.
Our future has a name. pic.twitter.com/Ws42vj13P2
— FC Barcelona (@FCBarcelona) May 18, 2026
A 61 éves német edző 2024 nyarán érkezett a klubhoz, amellyel eddig összesen öt trófeát nyert. Úgyhogy fel van adva a lecke a Real Madrid régi-új edzőjének, José Mourinhónak, hogy letaszítsa a trónról a Barcát.
The post Tét nélküli meccsen tört el a lábközépcsontja, nem megy a vébére a Barca-focista first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





