Pósfai Gábor belügyminiszter és Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter hétfőn külön egyeztetést tartott a május 30-i budapesti Bajnokok Ligája döntőről – közölte a belügyminiszter a Facebookon. A tárcavezető azt írja:
a megbeszélésen többek között áttekintettük a rendezvény biztonsági, logisztikai, sportirányítási feladatait és aktuális kérdéseit. Az előkészületek már hónapok óta zajlanak, de ma este is felmerült 1-2 olyan fontos kérdés, amiben közösen kellett megoldást találnunk.
A következő héten szombaton játssza a Bajnokok Ligája döntőjét a PSG és az Arsenal Budapesten, a kupa történetében először kerül megrendezésre a finálé a csaknem 70 000 fős Puskás Stadionban.
Korábban arról írtunk, hogy a csúcsfutball-rendezvénynek számító meccsre horror áron lehet jegyet kapni: az első körös értékesítésben egy átlagos belépő 180–950 euróba (mintegy 64–338 ezer forintba) kerül, míg az újraértékesítési piacon 4000 eurót (közel másfélmillió forintot) simán elkérnek egy nem túl jó helyre szóló jegyért, a határ pedig a csillagos ég, egy hárommilliós belépő sem számít kirívónak.
A további sztorijainkat a BL-döntőről itt olvashatja.
The post Pósfai Gábor és Vitézy Dávid külön egyeztetést tartott a közelgő BL-döntőről first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





