Elon Musk elbukta az OpenAI ellen indított pert

Háromhétnyi tanúmeghallgatást, illetve egy rövid mérlegelést követően ítélet született abban a perben, amit Elon Musk indított még 2024-ben, azzal vádolva az OpenAI alapítót (Sam Altman és Greg Brockman), hogy „elloptak egy jótékonysági szervezetet”, miután ő 2018-ban távozott a startuptól – írja az EuroNews.

Az esküdtszék végül arra a megállapításra jutott, hogy Musk túl későn, az elévülési idő lejártát követően perelte be a két cégvezetőt.

A per az OpenAI átszervezése miatt indult, melynek során nonprofit szervezetből profitorientált társasággá alakult át. A céget 2015-ben alapította (többek között) Elon Musk, Sam Altman és Greg Brockman, azzal a céllal, hogy nonprofit vállalatként minden fejlesztése ingyen hozzáférhető lesz az emberiség javát szolgálva. A kereset szerint Musk 2015-ben közel 38 millió dolláros tőkét biztosított az OpenAI megalapításához, majd a cégtől történő 2018-as távozása után a vállalat az alapelveit megszegve állt át profitorientált működésre, és ezzel félrevezették a milliárdost.

Elon Musk a három héten át tartó meghallgatások során a tanúvallomásaiban végig azt állította, hogy ez a lépés, valamint a Microsoft 13 milliárd dolláros befektetése sértette az OpenAI eredeti szerződéses megállapodásait. A per egyik sarkalatos kérdése végül azonban az lett – az ügyben érvényes hároméves elévülési idő miatt –, hogy a Teslát is vezető milliárdos mikor szerzett tudomást az OpenAI profitorientált törekvéseiről.

Altman és az OpenAI a meghallgatások alatt azzal érveltek, soha nem ígérték, hogy a vállalat örökre nonprofit marad, ezzel állításuk szerint ráadásul Musk is tisztában volt, és azért indított pert, mert nem tudta egyedül kézben tartani a gyorsan növekvő MI-fejlesztő céget. Az OpenAI szerint a kereset célja az volt, hogy megtörje a cég gyors növekedését, és erősítse Musk 2023-ban, riválisként elindított vállalatát, az xAI-t.

Az OpenAI jogásza, William Savitt május 18-án, az eljáró bíró által is megerősített döntés kihirdetése után újságíróknak úgy nyilatkozott, az esküdtek úgy ítélték meg, hogy a kereset „utólagos mesterkedés”, amely lényegében nem más, mint Musk kísérlete egy versenytárs szabotálására, és arra, hogy „felülírja a nagyon rossz, hosszú múltra visszanyúló jóslatokat arról, mi volt és mi lesz az OpenAI”.

Az ítéletre reagáló bejegyzésében Musk kijelentette, hogy fellebbezni fog. „Az OpenAI-ügyben a bíró és az esküdtszék valójában soha nem az ügy érdemi részét illetően döntött, csupán egy naptári technikai részlet alapján” – írta. „Senkinek nem kérdéses, aki részletesen követte az ügyet, hogy Altman és Brockman egy jótékonysági szervezet ellopásával gazdagodtak meg. Az egyetlen kérdés az, hogy ezt MIKOR tették!”

The post Elon Musk elbukta az OpenAI ellen indított pert first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest