Donald Tusk Magyar Péternek: Köszönöm, hogy neked magyar zászló színű a szíved

Cikkünk frissül.

Közös sajtótájékoztatót tartott Magyar Péter Varsóban Donald Tusk lengyel kormányfővel a megbeszélésüket követően. Tusk a tájékoztatón azt mondta, szerinte a Tisza Párt győzelme az áprilisi magyarországi választáson is csak annak bizonyítéka, hogy vannak, akik megvédik az igazi értékeket.

Barátok közt

Akik képesek, hajlandóak erőt fektetni, az egészségüket, sőt, vannak esetek, akik az életüket is áldozzák érte. És ha vannak ilyen emberek, akkor nem veszett el a világ

– fogalmazott a lengyel kormányfő, aki Magyarhoz fordulva azt mondta, szeretné, hogy a magyar miniszterelnök lássa, hogy barátok között van jelen, sőt, „hívői is vannak”.

Köszönöm, hogy neked magyar zászló színű a szíved, nekem meg lengyel zászló színű a szívem. Ha hiszel a saját nemzetedben, akkor győzedelmességre fogsz jutni

– mondta Tusk, majd azzal folytatta, hogy a magyar-lengyel viszony hagyományosan jó, akkor is, ha ebben „volt egy kis szünet”. „Amikor Orbán Viktor volt kormányon, az drámai időszak volt a lengyel-magyar viszonyban, de ez nem a lengyelek és a magyarok közötti rossz viszonyt jelentette”, jelezte.

Visszaállítani a régió jelentőségét

A visegrádi csoport újraélesztése egy hosszú távú projekt Tusk szerint, aki közölte:

Magyar Péter és én is gátlások nélkül kimondhatjuk, hogy vissza akarjuk állítani ennek a régiónak a jelentőségét, és ebben kulcsfontosságú lehet a visegrádi együttműködés.

Tusk felszólalásában beszélt az orosz kőolaj és földgázhasználatról is, és mivel a lengyelek már teljesen függetlenek az orosz energiahordozóktól, fel is ajánlotta segítségét Magyar Péternek a kérdést illetően.

A lengyel kormányfő jelezte továbbá, hogy Magyarral együtt fognak dolgozni egy közös álláspont kialakításán Ukrajnáról, és szerinte nem áll messze az álláspontjuk a kérdést illetően.

Nem véletlen a helyszínválasztás

Tusk után Magyar Péter arról beszélt, hogy nem véletlen, hogy első miniszterelnöki látogatására Lengyelországba érkezett, majd beszélt arról is, hogy hosszú és nehéz kampányon van túl, de mindig azt mondta, hogy ide vezet majd első látogatása.

A magyar miniszterelnök megköszönte Tusknak a támogatást, és jelezte, hogy elmondta a lengyel kormányfőnek négyszemközt, hogy sokszor járt korábban Lengyelországban.

Ha a magyar történelem nehéz volt, akkor a lengyel történelem extrém nehéz volt, de jó jel, hogy itt vagyunk mind a ketten

– fogalmazott a magyar kormányfő. Arról is beszéltek Tuskkal, mire van szükség egy erős Európához: magabiztos és szerény tagállamokra, illetve erős, versenyképes, önmagára büszke Közép-Európára. Ezért is örül annak, hogy új fejezet nyílhat a lengyel-magyar kapcsolatokban.

Magyar bővítene

Nekünk itt a jelenben kell közösen azon dolgoznunk, hogy büszkék lehessenek ránk a gyerekeink, unokáink, azért kell dolgoznunk, hogy az utánunk jövő generáció is büszke lehesssen ránk, és azt mondhassa, hogy itt voltak a szüleink, nagyszüleink, és megcselekedték, amit megkövetelt a haza

– hangsúlyozta Magyar, aki szeretné, hogy kibővítsék a visegrádi négyek együttműködését, akár például Ausztriával, Horvátországgal, Szlovéniával is. Európa szíve ma Közép-Európában dobog a magyar miniszterelnök szerint, és nekik azért kell dolgozniuk, hogy minél „erősebben dobogjon ez a szív”.

The post Donald Tusk Magyar Péternek: Köszönöm, hogy neked magyar zászló színű a szíved first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest