„Pepe egy varázslatos személyiségű csávó volt” – Márton István és Dániel András búcsúzik Scherer Pétertől

Hatvannégy éves korában, méltósággal viselt, hosszan tartó betegség után elhunyt Scherer Péter, Jászai Mari-díjas színész, aki a magyar színházi és filmes életnek is megkerülhetetlen alakja volt. Diplomáját ugyan építőmérnökként szerezte, de már az egyetem alatt megismerkedett a színpaddal: színészi pályafutását az Arvisura Színházi Társulat tagjaként kezdte, később a Bárka Színház alapító tagja, a Krétakör Színház színésze, majd a Nézőművészeti Kft. tagja is volt. Mindeközben számos filmben és tévésorozatban is feltűnt. A legtöbben talán Mucsi Zoltán mellett, a Kapa-Pepe páros Pepéjeként találkoztak vele először.

Mindenki Pepéje

Márton István rendező is Jancsó Miklós filmjeiben ismerte meg igazán a két színészt, de Schererrel való első találkozása mégsem filmhez, hanem egy ikonikus színházi előadáshoz köthető, mondta el a 24.hu-nak.

Az első találkozásunk nagyon régen volt, a ’90-es évek elején. Azért emlékezetes, mert éppen Bostonból jöttem haza, és a reptérről egyenesen a Szkénébe vittek, ahol ő az Arvisurában játszott. A Szentivánéji álmot kellett tévére felvennem, ott találkoztunk először. Furcsa módon rögtön haverok lettünk, majdhogynem barátok. Aztán folytatódott ez mindenfélével: igazán a Kapa-Pepe filmekben jöttünk össze, de egyebekben is dolgoztunk, én is osztottam rá szerepet itt-ott-amott, ahol lehetett, mert fantasztikus pali volt!

The post „Pepe egy varázslatos személyiségű csávó volt” – Márton István és Dániel András búcsúzik Scherer Pétertől first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest