Bomló állattetemek és ürülék Nagykátán – videó

Bomló állattetemeket és irgalmatlan mennyiségű veszélyes hulladékból álló szemetet találták Nagykátán, lakott terület mellett. A Pest Vármegyei Főügyészség közérdekvédelmi feladatai körében intézkedett az ügyben.

A Pest Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a vádhatóság kiemelten ellenőrzi a környezetet és az emberi egészséget veszélyeztető tevékenységeket, így figyelemmel kíséri a hulladékok helyes kezelésére vonatkozó jogszabályi rendelkezések betartását is.

A főügyészség rendelkezésére álló információk szerint ismeretlen elkövetők Nagykátán fákkal övezett, zölddel borított, közel hét hektár területen helyeztek nagy mennyiségű hulladékot, több mint 100 m³-t meghaladó mennyiségben. A hulladék vegyes összetételű, bomló állattetemekből, ürülékből folyékony festékből, kátrányból, építési és háztartási hulladékból, valamint gépkocsi alkatrészekből állt.

Az ügyben különösen jelentős mennyiségű hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendje megsértésének vétsége miatt indult nyomozás, de az emberi egészség védelmében természetesen szükséges a hulladék mielőbbi szakszerű eltávolítása is. Ennek érdekében a főügyészség az illetékes hulladékgazdálkodási hatóság eljárását kezdeményezte.

The post Bomló állattetemek és ürülék Nagykátán – videó first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest