Kis János: Ilyen kisstílű figura nincs még egy, mint Sulyok Tamás

Le kell váltani az összes Fidesz által kinevezett közjogi méltóságot Kis János filozófus, az egykori demokratikus ellenzék vezetője szerint, aki ennek a Qubit-nek adott interjújában adott hangot.

„Már a választások előtt megfogalmazódott az aggály, hogy ha hivatalban maradnak, akkor összehangolt szabotázzsal megbénítják a Tisza-kormány működését. Ez a vélekedés egyáltalán nem volt légből kapott. A jogi eszköztár rendelkezésre áll, és vajon mi garantálja, hogy Orbán Viktor hűbéresei nem élnek az eszközökkel? Nos, ma már úgy látszik, hogy van ilyen garancia. Nem az illetők megigazulása – annak semmi jele. A garancia politikai természetű. A jogi eszköztár önmagában nem elégséges – ahhoz, hogy be is lehessen vetni, erős politikai hátszél is szükségeltetik. Márpedig a Fidesz jelenleg padlón van, megzavarodott és irányt vesztett; támogatottsága hétről hétre csökken” – fejtette ki Kis János, aki külön kitért Sulyok Tamás köztársasági elnökre is.

Kis szerint Sulyok az index.hu-nak adott interjújában (ahol elmondta, hogy nem lát okot a lemondásra) lényegében felajánlkozott az új hatalomnak, amikor az államfő együttműködési kötelezettségéről beszélt.

Tisztelt Magyar Péter úr, ha mégis meghagyna a Sándor-palotában, én nem lennék a kormányzás kerékkötője, ugyanúgy kineveznék és aláírnék Önnek is, mint az elődjének. Ilyen kisstílű figura nincs még egy az Orbán kegyéből lett közjogi tisztségviselők között, Sulyok szavai mégis sokat elmondanak arról, hogy mi várható a többiektől is a jelenlegi politikai helyzetben

– mondta Kis János, aki szerint ezeknek az embereknek a leváltása akkor is indokolt, ha nincs erejük szembeszállni a demokratikus kormánnyal és parlamenttel.

„A jogállami intézmények önmagukban élettelen hatáskörök, szabályok, eljárások együttesei. Az őket működtető személyek – mindenekelőtt a vezetők – integritása, jó hírneve hitelesíti az ígéretet, hogy részrehajlásmentesen, csak az alkotmánynak és a törvényeknek engedelmeskedve fognak működni. Orbán hűbéresei nem rendelkeznek az ehhez szükséges autoritással, hisz kiemelt szerepet játszottak az autokrácia létrehozásában és fenntartásában. A közvélemény nagyobb részének szemében ők a bukott rezsim kiszolgálói. Ha mondjuk az Alkotmánybíróság most megsemmisít egy törvényt, az emberek jó része azt gondolja: aha, szóval még mindig Orbán elvárásait teljesítik. Ha átengedi a vitatott törvényt, akkor meg azt gondolják: aha, szóval amíg Orbán volt hatalmon, őt szolgálták ki, most Magyar Péter van hatalmon, most az ő kegyeit lesik. Nincs tekintélyük, és így az általuk működtetett intézményt is megfosztják a tekintélyétől” – vezette le Kis János, aki az interjúban beszélt még többek között az alkotmányozásról is.

The post Kis János: Ilyen kisstílű figura nincs még egy, mint Sulyok Tamás first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest