Az afrikai nemzeti csapat a kitörő vírus miatt törölte a felkészülési edzőtáborát, sőt a válogatott elutazására szervezett búcsúztató rendezvényt is lefújta. Jerry Kalemo szóvivő tájékoztatása szerint egy külső helyszínre kerül át az edzőtábor, ám azt nem közölte, melyik országban és mikor kerül rá sor.
Kalemo ugyanakkor leszögezte a Kicker beszámolója szerint, hogy a Kongói Demokratikus Köztársaság világbajnokságra felkészülő mérkőzései nem kerültek veszélybe, ahogy a vb-szereplés sem.
Bár az amerikai bevándorlási hatóságok jelenleg megtagadják a belépést mindenkinek, aki az elmúlt 21 napban a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Ugandában vagy Dél-Szudánban járt, az amerikai külügyminisztérium képviselője megerősítette, hogy a nemzeti válogatott tagjai beléphetnek az országba. A Kongói DK június 3-án Dániával játszik a belgiumi Liège-ben, három nappal később pedig Chilével találkozik Spanyolország déli részén.
Történelmi visszatérés lesz
A Kongói Demokratikus Köztársaság (KDK) 1974 óta először jutott be a világbajnokságra, akkor azonban üres kézzel tértek haza Németországból, egyetlen pontot vagy gólt sem szerezve. Az idei tornán a Kongói DK a K csoportba került, ahol sorrendben Portugáliával, Kolumbiával és Üzbegisztánnal találkozik.
Az Ebola-vírus miatti aggodalom miatt azonban elképzelhető, hogy számos szurkolót nem engednek majd be a mérkőzések helyszínére.
The post Halálos vírus rúgta fel a focivébére készülő válogatott programját first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport





