Tengeri T. rexet fedeztek fel a kutatók

Korábban ismeretlen tengeri őshüllőt fedeztek fel, amely a Tylosaurus rex, röviden T. rex nevet kapta. Az állat mintegy 80 millió éve, a kréta időszakban szelhette az óceánt – írja a Live Science.

Bár egyidőben élt a dinoszauruszokkal, és neve szinte megegyezik azok legismertebb képviselőjével, a Tylosaurus rex nem tartozik a dinoszauruszok csoportjába. Ehelyett a moszaszauruszok közé sorolható, amelyek teljesen külön ágon elhelyezkedő vízi hüllők voltak.

Amint az új fajt bemutató tanulmányból kiderül, a Tylosaurus rex nagyjából 13 méter hosszú lehetett, recés élű fogai voltak és kifejezetten erős állkapcsa. A szakértők úgy vélik, a T. rex veszedelmes ragadozó lehetett, példányai egymásra is gyakorta rátámadhattak.

A fajt évtizedekkel ezelőtt, Texasban felfedezett fosszíliák alapján írták le, amelyeket annak idején tévesen egy másik fajhoz soroltak be. A csontok azóta egy múzeumban pihentek, ott figyelt fel rájuk Amelia Zietlow paleontológus, a tanulmány első szerzője. Beható vizsgálatok útján a szakértőnek és csapatának sikerült megállapítania, hogy a maradványok valójában egy, a tudomány számára addig ismeretlen faj képviselőjéhez tartoznak, amely végül a Tylosaurus rex nevet kapta. A kutatás szerint számos másik múzeumi fosszília tartozhat a T. rex fajhoz, amelyeket korábban rosszul azonosítottak.

Az őslénykutatók munkájának köszönhetően évről évre egyre többen tudunk arról, milyen állatok élhettek bolygónkon sok millió évvel ezelőtt. Felfedezéseikről lapunk is rendszeresen beszámol, alábbi cikkeinkben olyan ősállatok azonosításáról írtunk, amelyek létezéséről korábban senki sem tudott:

The post Tengeri T. rexet fedeztek fel a kutatók first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest