Azt követően, hogy péntek délelőtt halálos áldozattal járó robbanás történt a tiszaújvárosi MOL Petrolkémia Zrt. területén, a helyi Szent István Katolikus Általános Iskola egy Facebookon közzétett közleményben jelezte, hogy a tanítási nap további részében nem engedik ki a gyerekeket az udvarra.
A tiszaújvárosi MOL Petrolkémia Zrt., ahol a robbanás történt, Magyarország legnagyobb vegyipari komplexuma, amely a műanyagok teljes vertikumát előállítja az alapmonomerektől (etilén, propilén) a végtermékekig. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint ugyan a robbananást követően nem került mérgező anyag a levegőbe, a helyi iskola így is külön óvintézkedéseket foganatosított.
Dr. Fülöp György polgármester úrtól azt az információt kaptuk, hogy veszélyes anyag nem került a levegőbe, de biztonsági okokból bezárt ablakok mellett folyik az oktatás, nem engedjük ki az udvarra a gyerekeket. A tanítási órák és a gyerekek iskolai munkája a megszokott rend szerint folytatódik. Ha újabb információink lesznek, azonnal megosztjuk Önökkel
– üzente meg az iskola vezetése az intézménybe járó gyerekek szüleinek.
A Mol hivatalos tájékoztatása szerint a tiszaújvárosi telephelyén az Olefin 1 üzem újraindítása során robbanás történt. Az esetnek több súlyos sérültje van: egyikükről tudni lehet, hogy életveszélyes légúti égési sérüléssekkel, mentőhelikopterrel szállították a Debreceni Egyetemre.
The post Nem engedik ki a gyerekeket az udvarra, zárt ablakok mögött folyik a tanítás egy tiszaújvárosi iskolában a délelőtti robbanás miatt first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





