„Elképzelhetetlen lett volna” – megszólal Sólyom László volt munkatársa Novák Katalin és Kónya Endre kegyelmi ügyéről

A Sándor-palota péntek reggel közzétette a Kónya Endre kegyelmi ügyével kapcsolatos iratokat, amelyekből számos újdonság kiderült. Azt már korábban tudni lehetett, hogy Novák Katalin az akkori igazságügyi miniszter, Varga Judit javaslata ellenére adott kegyelmet a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatójának falazó, kényszerítés és megvesztegetés kísérletéért elítélt férfinak. Az viszont csak most derült ki egyértelműen, hogy Nováknak saját hivatali apparátusa, a jogi igazgatóság, de még kabinetfőnöke sem javasolta, hogy adja meg a kegyelmet Kónyának.

A Sándor-palota munkatársai ráadásul már csak akkor értesültek a döntésről, amikor az Igazságügyi Minisztériumtól visszaérkezett az erről szóló irat – azaz Novák Katalin nem jelezte feléjük azt, hogy javaslatukat megváltoztatta. (Erre úgy nyílt lehetőség, hogy az apparátus kétféle verzió aláírandó dokumentumát küldte el Nováknak: egy olyat, amelyen elutasítja Kónya kegyelmi kérelmét, valamint egy olyat, amelyen megadja.)

Az eljárás több ponton eltért a szokásos ügymenettől, és az is látszik, hogy Novák Katalin nem játszott nyílt lapokkal, de mintha nem lett volna mélyebb kommunikáció az ügyről az elnöki hivatalon belül.

A néhai államfő, Sólyom László korábbi munkatársát, a Köztársasági Elnöki Hivatal 2005 és 2010 közötti sajtófőnökét, Wéber Ferencet kérdeztük az üggyel kapcsolatban.

Koszticsák Szilárd / MTI Wéber Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal Sajtó- és Kommunikációs Főosztály vezetője és Pach Ferenc, az MTI hírigazgatója beszélget az intézmény megalapításának 125. évfordulója alkalmából rendezett ünnepség után az Országházban, Budapesten, 2006. január 6-án.

„Ilyen vagy csak ehhez hasonló eset nem fordult elő, sőt egyszerűen elképzelhetetlen lett volna. Sólyom László elnöksége alatt lehetetlen volt, hogy egy jelentős döntés ne alaposan és ne transzparens módon szülessen meg a hivatalon belül” – mondja Wéber a 24.hu-nak.

The post „Elképzelhetetlen lett volna” – megszólal Sólyom László volt munkatársa Novák Katalin és Kónya Endre kegyelmi ügyéről first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest