Szerte Szerbiában leállt a vasút

A szerbiai vasúttársaság, a Srbijavoz hajnali tájékoztatása szerint:

A vállalat 2026. május 23-án 04:15 órakor határozatlan időre leállította az összes vonat közlekedését Szerbia vasúthálózatán.

A szerb kormány ellen 2024 novembere óta tiltakozó szerbiai egyetemisták szombaton 18 órára jelentettek be nagygyűlést Belgrád központjába.

A vasúti közlekedést az utóbbi másfél évben többször is tüntetések idején állították le. Tavaly március 14-én és október 31-én bombariadóra hivatkozva szüneteltették határozatlan időre a forgalmat, mindkét esetben másnapra hirdettek nagygyűlést az egyetemisták.

A tiltakozások azt követően kezdődtek, hogy 2024. november elsején leszakadt az újvidéki vasúti pályaudvar előtetője, tizenhat ember halálát okozva. Sokan a kormányzati korrupciót és az állami infrastrukturális kivitelezésekben tapasztalható hanyagságot okolták a tragédiáért.

A tiltakozást egyetemi hallgatók vezetik, másfél év alatt számos városban több alkalommal tízezrek vonultak utcára Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök távozását és előrehozott választásokat követelve.

Szerbiában a tervek szerint 2027-ben tartanak parlamenti és elnökválasztást, ám Aleksandar Vucic néhány napja azt jelentette be, hogy várhatóan mégis kiírja az előrehozott választást, melyet szeptember és november között tarthatnak meg.

A bejelentés hitelességét árnyalja, hogy Vucic április 6-án még ott tartott, hogy: amennyiben azt látja, hogy a világban komoly válság készülődik, nincs választás, ha mégis béke lesz, akkor pedig megtartják azt.

Ha lesz, lesz, ha nem lesz, nem lesz
Vucic: ha a világban válság lesz, nem tartják meg nyáron az előrehozott választásokat

A szerb elnök azért nem zárta ki teljesen, hogy lehetnek megfelelő körülmények is.

The post Szerte Szerbiában leállt a vasút first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest