Vitézy: Súlyos költségvetési trükközésre bukkantunk

Három nagyobb tételből áll össze az előző kormány által az idei büdzsében fel nem tüntetett 286 milliárd forintnyi közlekedési kiadás – a részletekről a közlekedési és beruházási miniszter számolt be szombaton a Facebook-oldalán.

Súlyos költségvetési trükközésre bukkantunk: 286 milliárd forintnyi közlekedési kiadást egyszerűen nem tüntettek fel az idei büdzsében!

– erősítette meg Vitézy Dávid. Magyar Éva kormányszóvivő a hétfői kormányszóvivői tájékoztatón közölte: Vitézy Dávid arról számolt be az ülésen, hogy a tárcája gazdasági területe több tétel esetén megállapította, azok nem szerepelnek az idei költségvetésben. Ezek a volt Építési és Közlekedési Minisztériumnál összesen 286 milliárd forintot tesznek ki. Az Orbán-kormány azt a politikai döntést hozta, hogy ezeket az összegeket egyenlegjavítás céljából nem szerepelteti a költségvetésben – mondta.

Vitézy Dávid szombati posztjában közölte, zajlik az átadás-átvételi dokumentumok átvizsgálása, és már az első napokban súlyos trükközésre bukkantak:

  • az autópálya-koncesszió több mint 170 milliárdos második féléves díja (a szerződés szerint minden hónapban felmerülő rendelkezésre állási díjak fedezete),
  • a Budapest-Belgrád vasút már elvégzett munkáinak közel 90 milliárdos kifizetése, valamint
  • az iváncsai akkumulátorgyár vasúti bekötésének szintén már elvégzett építési munkáinak költsége

sem szerepel a költségvetés kiadási oldalán, miközben ezek már leszerződött, felmerült, kötelezettségvállalással terhelt tételek.

A problémáról mindenki tudott, a két érintett minisztérium most utólag egymásra próbálja hárítani a felelősséget, a tény ettől még az, hogy ezeket a tételeket nem tüntették fel a büdzsében, hogy a választások előtt kedvezőbb költségvetési hiányt tudjanak bemutatni. Ez csalás, a költségvetés meghamisítása

– fogalmazott. Hozzátette:

nehéz eldönteni, hogy azt akarták eltitkolni, mennyi pénzt költenek politikai vagy gazdasági okokból fontos, de a közérdek mentén nehezen igazolható projektekre, vagy azt, hogy a választási osztogatás miatt még a kitűzött hiánycélokat sem képesek tartani.

Az elmúlt években mellékvonalakat zártak be, lefújták a vasúti kocsibeszerzéseket, közben pedig szétverték a MÁV saját karbantartó és fővizsgáztató képességét, aminek eredményeként ma ott tartunk, hogy minden negyedik szerelvény üzemképtelen. Eközben a számukra fontos kirakatprojektekre ömlött a pénz – közölte a miniszter.

Hosszú út lesz innen újra fejlődő pályára állítani az országot, de a munkát már elkezdtük – a Pénzügyminisztériummal pedig már dolgozunk azon is, hogy végre tisztán lássuk és a nyilvánosság számára be is tudjuk mutatni a központi költségvetés valós helyzetét

– írta Vitézy Dávid.

Kapcsolódó

The post Vitézy: Súlyos költségvetési trükközésre bukkantunk first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest