A csernobili katasztrófa nyomán kitelepített több mint száz falu és a két város, Csernobil és Pripjaty lakosai Ukrajnában már jóval a 2014-ben kezdődő háború előtt tisztában voltak azzal, mit jelent belső menekültként élni, igaz, akkoriban az „ukrittja”, azaz óvóhely kifejezést még csak a sérült reaktort védő szarkofágra használták.
Az 1986-ban ideiglenesnek hazudott kitelepítés több mint százezer embert érintett. Megoldást viszonylag gyorsan találtak a hatóságok: az embereket – Kijev északi részén – egy lakásépítő szövetkezet által építtetett, majdnem kész társasházakban helyezték el. A lakásokat elvette az állam a tulajdonosoktól, és odaadta a menekülteknek, így vált a Balzac utca-Arhitekota Nikolajeva utca által körülölelt terület a csernobiliek Noé-bárkájává.
Ez az egész épület tele van pripjatyiakkal
– int a mögötte álló húszemeletesre Okszana a bejárat előtt álló lócán ülve harmadmagával, abbahagyva a barátnőivel zajló tereferét.
Csak az a baj, hogy sokan közülük már elmentek – mármint meghaltak. Leginkább rákban.
Okszana egy pripjatyi kollégiumban volt pedagógus – a városba érkezők többsége fiatal volt, és sokan nőtlenek. Pripjatyban 1986-ban az átlagéletkor huszonhat év volt, a településen pedig tizennyolc kollégium épült egyedülállók számára. Harmincegy éves volt 1986-ban – egy férjjel és egy hatéves kisfiúval.
„A Sztroitelej sugárút 28.-ban, a 205-ös számú lakásában laktam, és a 17-es kollégiumban dolgoztam. A közelben volt az egészségügyi-járványügyi állomás. Sugárbeteg tűzoltókat hoztak oda. Az egyik ilyen tűzoltó a katasztrófa előtt az én esti iskolámba járt, ahol biológiát tanítottam. A sugárterhelés következtében meghalt.”
Nem csak élelemből volt elég, a várost mindennel ellátták. A lakásomban volt egy lengyel konyhai szett, egy minszki hűtőszekrény, ibolyás lengyel függönyök, egy hatalmas televízió. Gazdag életet éltünk. Az erkélyem másfél méterszer hét méter volt. A ház egyik oldaláról az atomerőműre, a másikról Pripjatyra nyílt kilátás. Az én lakásom Pripjatyra nézett
– idézi fel Okszana.
A férje az erőműben dolgozott egy műszaki ellenőrző csoportban. Amikor csővezetékeket hegesztettek, ő ellenőrizte a hegesztéseket. Okszana szerelemből költözött a városba. „Ahová a férj megy, oda a feleség is követi.”
A végzetes napon, április 26-án a kollégiumban dolgozott.
The post „Már sokan elmentek. Leginkább rákban” – meglátogattuk a Kijevbe kitelepített csernobili túlélőket first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu
