Csilla 2015 májusában szenvedett balesetet – olyan balszerencse volt ez, amelyből aztán sok nehézség árán végül erőt kovácsolt, saját tapasztalataiból építkezve született ugyanis később a TraumaAmbulancia.

Vendégségben volt, baráti társaságban, amikor egy kis hordozható bioetanol lámpa robbant fel. Az égő anyag Csillára került, ő pedig súlyosan megsérült.

Nagyon gyorsan történt minden, a kezemet az arcom elé kaptam, a szemem elé. Azt hittem, elugrottam onnét, de a férjem beszámolója alapján kiderült, hogy feldöntött a robbanás. Lelassult az idő, egy ezredmásodpercig azt hittem, megúsztam. Utána jött a felismerés, hogy mégse.

Először férje söpörte le róla az égő anyagot, aki maga is megégett, előbb egy kancsó limonádét öntött rá, majd slaggal locsolták. A kézfeje csúnyán megégett, a törzse is, a szemét viszont a kezeivel sikerült megóvnia. Mikor a mentő megérkezett, elaltatták, végig lélegeztetve vitték kórházba, ahol az intenzív osztályra került. A súlyos fizikai sérülések mellett azonban már itt foglalkoztatni kezdte a trauma lelki oldala is: másnap, mikor férje meglátogatta a kórházban, Csilla megkérte a balesetben érintett barátját, hogy szervezzen egy beszélgetést négyükkel, a férjével és a balesetnél jelenlevő két barátjával.

„Mi négyen sérültünk meg ebben a balesetben – ők is egyfajta sérülést szenvedtek el, nem fizikait, hanem lelkit. Arra kértem, hogy szervezze meg, hogy mi négyen átjussunk ezen a folyamaton, és menjen tovább az életünk.”

A találkozó végül egyikük miatt nem valósult meg – Csilla szerint ez is egy teljesen megengedett, természetes reakció volt, ám ekkor elindult benne valami.

„Nem történt meg a történet mentális feldolgozása, és ez szerintem általánosságban jellemző a magyar társadalomra. De mitől is történne meg? Semmi információm nem volt erről, a kórházban sem beszéltek arról, hogy mondjuk lehet szükségem lenne egy pszichológusra vagy mentális egészséggel foglalkozó szakemberre, mert olyan folyamatok zajlottak le bennem, amihez jól jönne a segítség. Van, akinek nem kell, de azóta, hogy ezzel foglalkozom megtudtam, hogy egy ilyen traumatikus esemény után, ha egy sérült kap egy első találkozót mentális egészséggel foglalkozó szakemberrel, akkor a statisztikák szerint húsz százalékkal csökken a poszttrauma kialakulásának lehetősége. Ez egy elég komoly szám” – magyarázza.

Csilla végül tíz napot töltött kórházban, ebből négyet az intenzíven, majd otthon lábadozott. A teste gyógyult, bár a sérülés miatt sokat fogyott, ilyenkor az ember nagyobb mennyiségű izomtömeget veszít, mivel a szervezet a sokk hatására elhasználja a tartalékait. Két hónappal a baleset után jelentkeztek az első olyan tünetek, amelyek pszichoszomatikus eredetűek voltak: előbb az étvágyával akadtak problémák, majd ingerlékenyebb lett. Ekkor kezdett figyelni ezekre a panaszokra, amelyekről a körzeti orvosnak is beszámolt, ő azonban elmondta, hogy fizikailag teljesen gyógyult, így nem kell tovább betegállományban tartania őt.

Jobb híján saját maga kezdett utánajárni annak a témának, milyen lelki vetületei lehetnek egy ilyen sérülésnek, illetve hogyan lehet hatékonyan csökkenteni az ilyen jellegű mentális nehézségeket. Főleg angol nyelvű szövegeket talált a témában, ekkor bukkant rá arra, hogy a sorstárs közösségekben való történetmegosztások segíthetnek ebben a helyzetben. Ebből született meg először a TraumaAmbulancia Blog, amely ma már egy véleményvezér blognak számít a témában. Ide írta meg elsőként a saját történetét hat bejegyzésben. Ennek megszületése nem volt egyszerű menet: három-négy hónapon át szerkesztgette, javítgatta, először álnéven, majd később névvel és arccal. Ez nőtte ki magát végül azzá, ami ma a TraumaAmbulancia Egyesület.

Elsőként kávézókban kezdett beszélgetéseket szervezni Facebookon, amelyre az érintetteken kívül mindig hívott az ismeretségi köreiből olyan szakembert, aki ért az emberi lélekhez. Így kereste meg őt Miskei Anikó pszichológus, aki először interjút készített vele, majd csatlakozott Csillához a missziójában. Az ő szakmai vezetésével kezdtek olyan esteket szervezni, ahova komolyabb balesetben érintetteket hívtak meg, hogy megosszák a történeteiket. Többek közt olyan vendégeik voltak, mint Lukoviczki Réka, aki egy autóbalesetben veszítette el az egyik lábát, és Robotgirl néven indított blogot; vagy Temesvári Orsolya, aki szintén egy autóbalesetben nyaktól lefelé lebénult.

Amikor ők beszélnek arról, hogy mennyire nehéz, de közben jól is vannak, akkor azok, akik eljönnek meghallgatni őket – akár hozzátartozók, akár érintettek – el tudják helyezni magukat ezen a skálán. Látják, hogy hol tartanak, és még fontosabb: azt is, hogy van még onnan tovább. És lehet, hogy ez az út göröngyös, de meg lehet csinálni. Nekünk ez volt a célunk ezzel a programsorozattal.

Közben bővült a csapat, ezzel egyidejűleg csatlakozott Csillához Sárközi Alexandra, aki alapítótársa lett, azóta is együtt vezetik a TraumaAmbulancia Egyesületet. Körülbelül hatvan ilyen eseményt szerveztek, egyre komolyabb szakértőket hívtak meg egyre szélesebb körből: mentőbúvárként is feladatokat ellátó tűzoltókat, vagy épp azt a mentőorvost, aki nemrég amiatt került a köztudatba, hogy az utcán hajtott végre szívműtétet.

A lelki gyógyulás egyik kulcsát, és egyben a TraumaAmbulancia egyik leglényegesebb pontját ekép foglalja össze:

„Az egyik legfontosabb dolog, amit így adhatunk egymásnak, hogy nem kérdőjelezzük meg a másik fájdalmát” – magyarázza. Hozzáteszi, ha már el is múlnak a fizikai fájdalmak, a testben nyomot hagynak. A hosszú stressz átírja az ember életét, és ekkor a legtöbb ember nem sajnálatra vágyik, hanem arra, hogy valaki végre komolyan vegye, amin keresztülmegy.

Bár a TraumaAmbulancia Egyesület ma már nem kifejezetten a baleseti témakörrel foglalkozik, gyakran hívják őket szakértőknek, és ilyenkor mennek is – ilyen volt például három éve a csepeli konténertelepen egy balesetben meghalt egy ember, akkor is őket hívták.

A koronavírus-járvány, az azt követő gazdasági nehézségek és az orosz-ukrán háború aztán úgy hozta, hogy a TraumaAmbulancia küldetése is átalakult, bővült.

Mi akkor újraértékeltük a szerepünket a munkánkat illetően. Az emberek sokszor nem is tudják, hogy bajban vannak. Visszább kell lépnünk. Az elmúlt tíz évben ez a több száz emberrel való találkozás és beszélgetések alkalmával szépen kirajzolódott, hogy bárhonnét is jön az egyén, nemtől, életkortól függetlenül szinte ugyanazokat a nehézségeket említi meg hétköznapi szinten. A TraumaAmbulancia Egyesület egyik fő feladata az, hogy rámutassunk a traumaedukáción és a traumainformáltságon keresztül, hogy nem vagy egyedül ezzel a problémáddal. Ez is a szlogenünk: a mentális egészség az nem lehet luxus.

Hozzáteszi, ezért is örül nagyon, hogy dr. Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter már az expozéjában kiemelte, milyen fontos területről van szó, amellyel kiemelten akarnak majd foglalkozni, mivel rengeteg civilszervezet küzd azzal, hogy nehézségekbe ütköznek ennek a problémának a láthatóvá tétele közben.

Az ukrajnai háború kitörését követően megkereste őket egy amerikai civil szervezet, amely az ún. Community Resiliency modellt alkalmazza: a szervezet honlapja szerint „ez a módszer olyan eszköztárat kínál, amely segít abban, hogy az egyén szorosabb kapcsolatot tudjon kialakítani a saját teste, illetve idegrendszere jelzéseivel, képes legyen felismerni a számára kellemes, illetve kellemetlen testi érzeteket és egyre könnyebben térjen vissza egy egészséges testi-lelki egyensúlyi állapotba.” A TraumaAmbulancia Egyesület lehetőséget kapott, hogy facilitátorokat képezhessenek Magyarországon. Két ilyen képzett facilitátor a mai napig az egyesület kötelékében dolgozik, most is tartanak ilyen jellegű rezilienciaprogramokat: a következő épp Törökbálinton lesz az iskolásoknak bullying témában.

Próbálunk szélesebb társadalmi kört elérni, és inkább azt megmutatni, hogy erről lehet beszélni, és ha te magad megérzed és rájössz, hogy szükséged van valamilyen szakemberi segítségre, akkor keresd meg azt a szakembert magadnak, aki segíthet.

Mi a TraumaAmbulancia?

A TraumaAmbulancia Egyesület azért dolgozik, hogy a mentális egészség, a stresszkezelés és a lelki elsősegély témája minél természetesebben legyen jelen a mindennapi életben. Céljuk, hogy közérthető, emberközeli és szakmailag megalapozott módon segítsenek beszélni azokról a lelki terhekről, amelyek sokakat érintenek, mégis gyakran láthatatlanok maradnak. Programjaikban a megelőzésre, a tudatosításra, a közösségi támogatásra és a mentális állóképesség fejlesztésére helyezik a hangsúlyt, miközben civil, vállalati és szakmai szereplőkkel is együttműködnek annak érdekében, hogy a lelki jóllét ne csak egyéni, hanem közösségi és társadalmi ügyként is figyelmet kapjon. Az egyesület edukációs programokkal, beszélgetésekkel, kampányokkal, workshopokkal és vállalati együttműködésekkel segíti a mentális egészséggel kapcsolatos szemléletformálást. Fontos küldetésük, hogy a nehéz élethelyzetekről, a stresszről, a krízisekről és a lelki megterhelésről ítélkezés nélkül, biztonságosabb nyelven lehessen beszélni. A TraumaAmbulancia közössége hisz abban, hogy a megfelelő tudás, figyelem és támogatás sokat segíthet abban, hogy az emberek hamarabb felismerjék saját vagy mások lelki terheltségét, és könnyebben merjenek segítséget kérni vagy adni. Az egyesület nem terápiás intézményként, hanem edukációs, közösségi és szemléletformáló civil szervezetként van jelen. Tevékenységük egyik fontos értéke, hogy a szakmai tudást olyan formában adják át, amely a hétköznapi emberek, közösségek és munkahelyek számára is könnyen érthető és használható. Hosszú távú céljuk, hogy hozzájáruljanak egy nyitottabb, tudatosabb és támogatóbb társadalmi működéshez, ahol a mentális jóllét valódi közös ügy.

The post Az egyik legfontosabb dolog, amit adhatunk, hogy nem kérdőjelezzük meg a másik fájdalmát first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu