„Feljelentettek minket” – Sági Szilárnak bíróságra kellett mennie a Gerilla Grill egyik forgatási napja után

A Gerilla Grill annak idején a Cool TV „illegális főzőműsora” volt, ahol a stábnak veszélyes vagy tiltott helyeken kellett főznie. A műsorra most Sági Szilárd emlékezett vissza a Borsnak adott interjújában, melyből egyebek mellett az is kiderült, hogy a korábbi műsorvezető egyszer kénytelen volt bíróságra menni a forgatáson történtek miatt.

Egyszer egy okmányirodába mentünk be és álltunk neki főzőcskézni. Amiatt bíróságra kellett mennünk, mivel feljelentettek minket. A probléma az volt, hogy a késem pengehossza meghaladta a hét centimétert, de csak hagymát szeleteltem vele. Az alkalmazottakon múlt, hogy nem lett ebből nagyobb probléma, mivel elmondták, hogy nem érezték veszélyeztetve az életüket

– mesélte Sági, aki felidézte, hogy egy idő után extrém helyzetekbe is belementek a stábbal.

Szentendre felé van egy 200 méter magas torony, amire nagy szélben mentünk fel, és hát óriási tériszonyom van, szóval ott szembesültem, hogy nem leszek akcióhős vagy pókember sem. Azt az adást én hason csúszva abszolváltam.

Mint mondja, a műsor jóval előbb megszűnt, mint szerették volna. Emlékei szerint még a kidobók is előre köszöntek nekik, ez okozta végül a Gerilla Grill elkaszálását is.

Ezzel, hogy sokan megismertek minket, eltűnt a műsor spontaneitása, és így már nem volt olyan élvezetes senkinek sem

– tette hozzá az egykori műsorvezető, aki ma már nem vágyik tévés szereplésekre, egészen más érdekli:

The post „Feljelentettek minket” – Sági Szilárnak bíróságra kellett mennie a Gerilla Grill egyik forgatási napja után first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest