A Tisza-kormány nevében Ruff Bálint kancelláriaminiszter kedden este benyújtotta az Országgyűlésnek azt a törvényjavaslatot, amely az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében szükséges egyes törvények módosítására vonatkozik.
A javaslatcsomagban hangsúlyos szerepet kap a vagyonnyilatkozati rendszer átalakítása. Ennek lényege, hogy hogy a vagyonnyilatkozatok eddigi, nagyrészt formális rendszerét digitális, kereshető, az Integritás Hatóság által ellenőrizhető és akár tisztségvesztéssel, bírsággal vagy büntetőeljárással szankcionálható rendszerré alakítanák. A javaslat szerint
- az Integritás Hatóság valódi ellenőrzési jogot kapna: nemcsak azt nézhetné, hogy valaki beadta-e a vagyonnyilatkozatát, hanem azt is, hogy az teljes és valós-e;
- az eddiginél jóval szélesebb körre terjedne ki az ellenőrzés, így a köztársasági elnöktől és a képviselőktől a polgármestereken, bírókon, ügyészeken és MNB-vezetőkön át az állami támogatásban részesülő pártok képviselőiig;
- digitalizálnák a rendszert, vagyis a vagyonnyilatkozatokat elektronikusan kellene benyújtani, ami kereshetőbbé és könnyebben összevethetővé tenné az adatokat;
- a képviselői vagyonnyilatkozatok továbbra is nyilvánosak maradnának, de a hozzátartozók nyilatkozatai továbbra sem kerülnének ki a nyilvánosság elé;
- a családtagok vagyonnyilatkozatai ugyanakkor ellenőrizhetőbbé válnának, azaz az Integritás Hatóság ezekbe is betekinthetne, ha ezt az eljárás indokolja;
- aki szándékosan lényeges adatot hallgat el vagy valótlan adatot közöl, akár a tisztségét is elveszítheti, és évekre kizárhatják hasonló pozíciókból.
- A kisebb, nem szándékos hibákat javítani kellene, súlyosabb esetben viszont 100 ezertől 5 millió forintig terjedő bírság, illetve akár szabadságvesztéssel fenyegetett büntetőeljárás is következhetne.
A Fidesz parlamenti frakciója a vagyonnyilatkozati rendszer átalakításának tervére reagálva szerdán közleményt adott ki. Ebben azt írták, hogy a magyar vagyonnyilatkozati rendszer szerintük ma is Európa egyik legszigorúbb szabályozása, de minden olyan szabályt támogatnak, amely a vagyonnyilatkozati rendszer teljeskörűségét és ellenőrizhetőségét megerősíti.
Az az irány azonban, hogy mindezt a magyar állam egészére – bírákra, ügyészekre, képviselőkre – vonatkozóan egy uniós megrendelésre született hatóság ellenőrizze, alapvetően téves
– írta a közleményben a bukott kormánypárt parlamenti képviselőcsoportja.
Emlékezetes: az Integritás Hatóságot 2022-ben, uniós nyomásra hozta létre az Orbán-kormány, azzal a feladattal, hogy az uniós pénzek felhasználásánál fellépjen a csalás, az összeférhetetlenség, a korrupció és más szabálytalanságok ellen. A hatóság elnöke Biró Ferenc Pál lett.
Őt 2025 januárjában gyanúsították meg jelentős értékre elkövetett hűtlen kezeléssel és hivatali visszaéléssel, egyebek mellett azért, mert az ügyészség szerint a hatóság pénzén bérelt autót a felesége is használta. Az ügyészség kedden közölte, hogy vádat emelt ellene hivatali visszaélés, közokirat-hamisítás és különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt.
Biró Ferenc Pál visszautasította a vádakat, szerinte az eljárás politikai indíttatású, és az Integritás Hatóság hiteltelenítését célozza.
Ruff Bálint részben az EU-s pénzek hazahozatalát célzó törvénymódosítás, de négy másik törvényjavaslat miatt is rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezte jővő keddre Forsthoffer Ágnes házelnöknél, hogy azok elfogadása ne húzódjon az őszi ülésszakra. A vagyonnyilatkozati rendszer felülvizsgálatának szükségességével kapcsolatban Forsthoffer Ágnes is megszólalt. Hogy mit közölt, azt ide kattintva lehet elolvasni.
The post A Fidesz máris az Integritás Hatóságtól félti a vagyonnyilatkozatokat first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





