Fogy Turmp türelme, fontolgatja, hogy újabb támadásokat rendel el iráni erőművek és hidak ellen

Donald Trump az iráni infrastruktúra elleni átfogó támadások folytatását helyezte kilátásba szerdán, az amerikai elnök bírálta Irán időhúzó tárgyalási taktikáját.

Az elnök a Fox Newsnak adott interjúban beszélt arról, hogy közelebb került ahhoz, hogy támadást rendeljen el iráni hidak és erőművek ellen. Tump úgy fogalmazott: az irániaknak volt egy esélyük, hogy aláírjanak egy megállapodást és túléljenek, fájlalja, hogy ehhez képest a békemegállapodásról szóló egyeztetéseken nem történt túl sok előrelépés.

Trump kedden reggel saját közösségi oldalán, a Truth Social felületén még úgy fogalmazott, hogy Irán túl hosszú ideje tárgyal egy olyan megállapodásról, ami nagyszerű lett volna a számára. De most megfizetik ennek az árát. Ugyanebben a bejegyzésében Trump azt is írta:

Irán hadserege teljes és totális csőd. Nagy része, például a haditengerészetük és a légierőjük, már nem is létezik – teljes vereséget szenvedtek. Iránnak csak a szájjal nagy, tettekben semmire sem képes. A Közel-Kelet zsarnoka HALOTT!!!

Az amerikai elnök csodának nevezte, hogy a hétfőn lezuhant, Apache- típusú amerikai katonai járőrhelikopter kéttagú legénysége túlélte azt, hogy eltalálta őket egy iráni drón az ománi partok közelében. Az incidensről azt írta, hogy az iráni drón a két pilóta között csapódott a járműbe, de nem robbant fel, aminek köszönhetően a helikopter a vízbe ereszkedett. A két amerikai katonát egy távirányítású vízi drón segítségével mentették ki a vízből két óra elteltével. Fehér házi illetékesek szerdán ugyanakkor azt közölték, hogy a történtek ellenére a tárgyalások folytatódnak Iránnal.

Az amerikai haderő az amerikai katonai helikoptert ért incidensre válaszul washingtoni idő szerint kedden este műveletet hajtott végre iráni célpontok ellen. A közel-keleti térségért felelős Középső Parancsnokság (Centcom) bejelentése szerint „önvédelmi légicsapásokról” volt szó. Később közölték, hogy összesen mintegy 20 iráni célpontot támadtak, köztük légvédelmi és radarlétesítményeket.

(MTI)

The post Fogy Turmp türelme, fontolgatja, hogy újabb támadásokat rendel el iráni erőművek és hidak ellen first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest