Az uniós források hazahozatalában és hatékony felhasználásában a jövőben fontos szerepet játszó Magyar Fejlesztési Bank vezetésében változás történt: a bank elnök-vezérigazgatói feladatait a jövőben Gerendás János látja el – jelentette be Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter posztjában.
Gerendás Jánosról azt írta, több mint másfél évtizedes pénzügyi, gazdaságpolitikai és intézményvezetői tapasztalattal rendelkezik. A Magyar Nemzeti Bank monetáris politikai, majd statisztikai igazgatójaként kiemelt fontosságú és nagy létszámú szakmai szervezeteket vezetett. Ezekben a pozíciókban részt vett a monetáris politika alakításában, majd meghatározó szerepet vállalt a hazai pénzügyi és felügyeleti statisztikák elkésztésében, a pénzügyi rendszer működését támogató adat- és információs rendszerek fejlesztésében, valamint nemzetközi szakmai fórumokon is képviselte Magyarországot.
A miniszter szerint Gerendás János korábbi kormányzati és piaci szerepköreiben egyaránt bizonyította stratégiai szemléletét és vezetői képességeit, ezért Kapitány István meggyőződése, hogy felkészülten és felelősséggel tudja ellátni új feladatát. Gerendás Jánostól transzparens, költséghatékony szakmai munkát vár el, melynek első lépése egy átfogó audit mellett az EU források fogadásához szükséges átalakítások elvégzése lesz.A vezérigazgató kinevezésével egyidejűleg új, átmeneti igazgatóság és felügyelőbizottság is felállításra kerül, akiknek eredményes munkát kívánt. Az új vezetőség feladata hatalmas lesz, hiszen az uniós pénzek hazahozatalában kulcsszerepet fog játszani az intézmény. Emellett természetesen feladata az MFB-nek, hogy a vállalkozások versenyképességének javításában, a beruházások támogatásában és a magyar gazdaság hosszú távú fejlődésének elősegítésében is fontos szerepet játsszon.
Kapitány István arra nem tért ki írásában, hogy kit vált a poszton Gerendás János. Megnéztük, az MFB oldalán még az szerepel, hogy az elnök-vezérigazgató Kovács Zsolt. Az ő kinevezéséről Nagy Márton volt nemzetgazdasági miniszter döntött, tavaly szeptemberben.
The post Kapitány István leváltotta az MFB-vezért, és új elnök-vezérigazgatót nevezett ki first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





