Ez most egy hatalmas zárójellel kezdődik, amit nem zárójellel jelzek, hanem azzal, hogy leírom, hogy zárójel. A zárójelbe részleteket tesznek, amelyekben az ördög, de valószínűleg az angyal is lakozik, amilyen mondjuk a 90-es vb-n Roger Milla tánca volt a szögletzászlónál, ami nem került a fontos eseményeket rögzítő jegyzőkönyvekbe, de valahol mégiscsak a sorozat lényege volt. Ez egy ilyen zárójel lesz.
Vagyis már van.
Szerettem volna kigondolni egy mesét, amiben nincsenek függőségek, hogy cáfolni tudjam az első mondat tartalmát, és Buddháig, azaz a nihil eléréséig jutottam, de a nihil nem történet, hanem a semmi. Robotok jutottak eszembe, amelyek függőségek – úgymint vágyak, érzelmek és kémiai kényszerek (alkohol, drog) – nélkül léteznek, tehát az ő szereplésükkel kiötölhető volna történet függőségmentesen.
De nem. Az ugyanis nem lenne regény, dráma vagy tragédia, nem lenne semmi, csak eseménysor. Ugyanis maguk a függőségek jelentik az ember lényegét és így minden történetét is. Minden eposz, mese, tényregény a sóvárgás vagy kényszer okozta galiba, fájdalom, önfeladás, meghasonulás, beteljesülés esetén pedig öröm leirata, ha száraz is, mint a 90-es német vb-győztesek. Aki ezt a zárójeles részt elolvasta, az ezzel átfutott minden létező és még ki nem talált történetet is, csak pont a részleteiket nem.
A futball az emberiség addikciója. Igen, nem foci, mert
The post Egri Viktor: Miért nem szabadna focivébét nézni, és miért fogod mégis? first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport





