Horváth Éva hazaköltözött, fiai továbbra is Balin járnak iskolába

Horváth Éva a héten beszélt arról először, hogy motorbalesetét követően zátonyra futott a kapcsolatuk párjával, két kisfia apjával. Akkor nem bocsátkozott részletekbe, most azonban a Fókuszban kicsit bővebben beszélt a történtekről: mint elmondta, a másfél évvel ezelőtti, Balin történt baleset után számára egyértelmű volt, hogy repülőre kell ülnie és haza kell jönnie Magyarországra. Már nem is szeretne visszaköltözni Balira, ahová 2022-ben ment ki családjával.

Régóta hazavágyott

Azt már korábban is mondta, hogy őt hazahúzza a szíve, párja azonban Balin szeretne élni – a kompromisszumos megoldás sokáig a kétlaki életmód volt. Horváth jógaoktatói és hangtálas meditációs képzést is elvégzett külföldön, de továbbra sem érezte igazán otthon magát Indonéziában. A mostani interjúban azt mondta, üresnek érezte az életét, és mindenfélével próbált kompenzálni, hogy hasznosnak érezze magát.

Beiratkoztam egy tanfolyamra, ott ültem, és tanultam az indonézt. Egyszer csak kívülről elkezdtem magamat figyelni, hogy ez már a vég. Tehát hogy: miért? Miért csinálom én ezt? Miért nem spanyolul tanulok, vagy valamilyen földi nyelvet, amit tényleg tudok használni? Úgyhogy voltak közben ilyen felismeréseim, hogy ezt vajon miért csinálom én most magammal

– fogalmazott Horváth Éva, hozzátéve: már jóval a balesete előtt is megfogalmazódtak benne hasonló gondolatok.

Mindig húztam, halasztottam. Mindenki irigykedve nézett rám, hogy »milyen jó neked, ott vagy egész nap a napsütésben”. Nem! Tök csodálatos: itthon esik a hó, van négy évszakunk, hát ez fantasztikus! Ott egész nap az ember a légkondiban ül.

Távol van a gyerekeitől

Horváth Éva jelenleg magyarországi otthonában gyógyul, és alig várja, hogy újra lássa két fiát, a 9 éves Kristófot és a négyéves Alexet, akik Balin járnak iskolába. A Fókuszban azt mondták, bár az elmúlt időszak számos megpróbáltatást tartogatott számára, ő mégis bizakodva tekint a jövőbe.

Mint elmondta, Balinak mindig lesz hely a szívében, hiszen rengeteg időt töltött ott, és a balesete miatt sincsenek benne rossz érzések a szigettel kapcsolatban. Egy ideje már új álma van: szeretne hegyet mászni, pedig ez korábban egyáltalán nem volt rá jellemző.

Úgyhogy ilyen célok is lebegnek előttem, hogy hegymászás, nagy kirándulások, ami nyilván egy újabb feladat az életemben, de most ezen az úton is elindultam mentálisan.

Kapcsolódó
Szakított gyerekei apjával Horváth Éva

A szépségkirálynő azt mondja, a Balin elszenvedett súlyos balesete hozta el a kapcsolat végét.

The post Horváth Éva hazaköltözött, fiai továbbra is Balin járnak iskolába first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest