„Intézkedtünk az egyedi döntésen alapuló diplomata útlevelek visszavonásáról, de közben újabb csontvázakra bukkantunk a Külügyminisztériumban” – mondta Velkey György László, a Tisza-kormány külügyi államtitkára egy pénteken közzétett videóban, melyen épp az látható, ahogy ellenjegyzi a jogosulatlannak vélt diplomata útlevelek visszavonását. Velkey leszögezte, hogy a kormány feltett szándéka, hogy a Külügyminisztériumban is lezárják a kiváltságok korszakát.
Velkey elmondása szerint a minisztérium illetékesei napról napra dolgozzák fel az adatbázisokat a diplomata útlevelek kapcsán, így minden nap újabb és újabb információkhoz jutnak a különböző érintettekről.
Külön figyelemre méltó, hogy egyesek még a választások előtt csendben megszabadultak a diplomata-útlevelüktől. Szeretném egyértelművé tenni: a lemondás nem jelent mentességet, a felelősség nem évül el azzal, hogy valaki időben leadta az okmányát. A tényfeltárás rájuk is kiterjed a jövőben
– árult el részleteket a folyamatról, és figyelmeztette egyúttal az érintetteket.
Velkey szerint ráadásul a visszaélések köre nem áll meg a diplomata-útleveleknél, úgy tapasztalják, hogy az állami érdekből történt honosítások terén hasonló szintű a probléma.
Ugyanazon mintázat mentén kaptak magyar állampolgárságot százával olyan külföldi személyek, akiknek semmiféle valós magyar kötődésük nem volt, egyes esetekben pedig felmerül a pénzügyi előnyszerzés gyanúja is. Ez nem egyedi tévedések sorozata, ez úgy látszik, hogy egy rendszerszintű módszerré vált
– osztotta meg az új fejleményeket az államtitkár. Velkey szerint az eddig feltárt adatok alapján már most ki lehet jelenteni, hogy a Szijjártó Péter vezette magyar külpolitika az utóbbi években hiába hangoztatta a szuverenitás fontosságát, egyes üzleti vagy „haveri” körök előnyben részesítése ezt sok esetben felülírta, illeve a politikus hozzátette még, „sok esetben kifejezetten a nemzeti szuverenitásunk és biztonságunk kockáztatása” is felvetődött.
„Ezért döntést hoztunk arról, hogy a jövőben jelentősen megszigorítjuk a diplomata útlevelek igénylését és alkalmazását” – jelentette ki Velkey, aki szerint az új gyakorlat mindenekelőtt a célhoz kötöttséget, a jogszerűséget és a nemzetbiztonság szempontjait helyezi majd előtérbe.
The post Videót tett közzé Velkey György László, amint ellenjegyzi a jogosulatlannak vélt diplomata-útlevelek visszavonását first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





