A verseny sokáig a két Mercedes-pilóta, az időmérőt megnyerő Russell és az összetettben éllovas Antonelli párharcát hozta, a legerősebb kihívónak pedig a három bokszkiállást tervező Hamilton tűnt.
A fordulat a 41. körben jött, amikor Alonso kiesett, és az autója a pálya szélén maradt, így virtuális biztonsági fázis következett, ez idő alatt pedig Hamilton gyorsan kiment a harmadik kerékcserére, és Russell elé tudott visszajönni.
A két Mercedes nem tudta igazán megközelíteni Hamiltont, inkább egymással csatáztak, Russellnek egyszer szóltak is a rádión, hogy növelje a tempót, mert elhúzott a Ferrari klasszisa.
Tíz körrel a vége előtt Hamilton, Russell, Antonelli, Norris, Verstappen, Leclerc, Piastri, Hadjar, Gasly volt az első tíz sorrendje.
Sokba került Antonellinek Russell megelőzése
Antonelli a 61. körben megelőzte Russellt, de a csatározás során a jobb első szárnya megsérült, és egy körrel később Antonelli autója lelassult, így az éllovas kiesett.
Heartbreak for Kimi #F1 #BarcelonaGP pic.twitter.com/34Sg8zpvgg
— Formula 1 (@F1) June 14, 2026
Három és fél körrel a vége előtt ismét virtuális biztonsági autós fázis következett, ami a 65. körben ért véget.
Hamilton olyan előnnyel vezetett, hogy semmi nem veszélyeztette a sikerét, így először nyert a Ferrarival, ami pályafutása 106. diadala volt. A 41 éves brit pilóta legutóbb a 2024-es Belga Nagydíjon végzett az élen, a Ferrari-csapat a 2024 októberében rendezett mexikói GP-n ünnepelhetett sikert ezt megelőzően.
59 év után ismét három brit a dobogón
A dobogóra még Russell és Norris állhatott fel, így 1967 óta először fordult elő, hogy három brit pilóta végzett az első háromban egy F1-futamon.
A további pontszerzők: Verstappen, Piastri, Hadjar, Gasly, Colapinto, Lawson, Lindblad.
FIRST WIN IN RED
#F1 #BarcelonaGP pic.twitter.com/6NuLXvNhm7
— Formula 1 (@F1) June 14, 2026
A vb két hét múlva Ausztriában folytatódik.
The post Hamilton megszerezte az első győzelmét a Ferrarival first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu






