Új dimenziók az NKA-botrányban: csak az Alföldön 900 milliót kaptak a fideszes szervezetek Hankóéktól

Azt követően, hogy kiderítettük, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 400 milliót, illetve Nógrádban is több mint 100 milliót kaptak NKA-s forrásból fideszes szervezetek Hankó Balázséktól, legújabb gyűjtésünkben egy minden eddiginél nagyobb tételt azonosítottunk:

mintegy 900 millió forint jutott olyan alföldi szervezetekhez Bácsban, Csongrádban, Békésben és Szolnok térségében, amelyekre minden további nélkül ráillik a fideszes jelző.

A gyűjtés során az olyan szervezeteket, egyesületeket, alapítványokat, cégeket, vagy magánszemélyeket számoltuk egybe,

  • amelyek vezetésében fideszes politikus azonosítható a vezetésben,
  • amelyek egyértelműen köthetőek fideszes politikushoz,
  • amelyek rendezvényén tülekednek a fideszes politikusok, hogy mutogathassák magukat,
  • amelyek fideszes politikussal kampányoltak, illetve a Fidesz mellett tették le nyilvánosan a voksukat, akár véleménycikkben, akár nyilatkozatban, akár a közösségi médiában,
  • de olyan személyt is ideszámoltunk, aki fideszes önkormányzathoz kötődik és egy olyan szervezet vezet épp, amelyet nemrég még egy fideszes politikus irányított,
  • mindemellett ide soroltuk azoknak az önkormányzatoknak a cégeit is, amelyek fideszes vezetésűek.

Mindazonáltal ez a 900 millió forintnyi beazonosított támogatás így is csak egy meglehetősen konzervatív becslés, ugyanis nagyon sok pártkötődés nélküli, érthetetlen támogatást is találtunk – jöjjön is ebből egy példa.

The post Új dimenziók az NKA-botrányban: csak az Alföldön 900 milliót kaptak a fideszes szervezetek Hankóéktól first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest