Duran Duran Budapesten: Rátok figyelt a világ, halljuk, pompás új kormányotok van

Vasárnap Budapesten koncertezett a Duran Duran. A veterán, új hullámos angol popzenekar énekese, Simon Le Bon a fellépés első felében, két szám között a magyar választásokra is utalt néhány mondatban. Miután üdvözölte a budapesti közönséget, úgy fogalmazott:

Budapest, rátok figyelt a világ. És halljuk, pompás új kormányotok van.

Igaz, az énekes a fabulous szót használta, szóval lehet, hogy Magyarország első slim fit miniszterelnökének öltözködési stílusa fogta meg. Egy olyan divatérzékeny zenekartól, mint a Duran Duran, ez nem lenne meglepő.

Le Bon hozzátette, a fiatalok hozták el a változást. Majd farkasüvöltésre biztatta a közönséget, és belekezdett a Hungry like the Wolf című számba.

A zenekar két alapító tagjával budapesti fellépésük előtt lapunk is készített interjút. Többek között a kormányváltásra is rákérdeztünk:

Kapcsolódó
Duran Duran a 24.hu-nak: Benne vagyunk a nyolcvanas évek kulturális DNS-ében

Budapesti koncertjük előtt beszélgettünk egy esetleges Duran-Duran filmről, az európai politika alakulásáról meg Ralph Fiennes magányos táncáról a zombik között a veterán új hullámos popegyüttes két alapító tagjával. Interjú.

The post Duran Duran Budapesten: Rátok figyelt a világ, halljuk, pompás új kormányotok van first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest