Büntetőeljárást indított a rendőrség azzal a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet Kardiológiai Osztályán dolgozó orvossal szemben, akivel szemben hétfőn intézkedtek a rendőrök.
A kórház korábban azt közölte, hogy a kórházban folyó kardiológiai ellátás biztosított, és a nyomozás érdekében mindenben együttműködnek a hatóságokkal.
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján rendeltek el nyomozást vesztegetés bűncselekmény elkövetése miatt, és tetten érék a nyomozók az orvost, amikor hálapénzt fogadott el az egyik betegétől.
A megalapozott gyanú szerint június 29-én délelőtt az egyik szolnoki kórház orvosa pénzt vett át és fogadott el egy ellátottól, az egészségügyi szolgáltatás elvégzéséért. Az orvost gyanúsítottként hallgatták ki. Ugyancsak gyanúsítottként felel tettéért az az ellátott, aki az egészségügyi szolgáltatás elvégzését követően jogtalan előnyt biztosított az orvosnak.
– közölték a közleményükben.
Ebben a cikkünkben foglalkoztunk azzal, hogy milyen ajándékokat fogadhat el egy orvos.
The post Gyanúsítottként hallgatták ki a Hetényi Géza Kórház egyik kardiológusát first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





