A németek a hétfői játéknapon 1–1-es rendes játékidő és hosszabbítás után 11-esekkel estek ki Paraguayjal szemben a 32 között.
Ahogy ma kiestünk, az pusztító, egy szégyen, amire senki, de senki nem számított
– mondta Klinsmann az ESPN-nek, hozzátéve, hogy ez a kudarc óriási gödörbe lökte Németországot.
„Felülről lefelé mindent meg kell kérdőjelezni, meg kell vitatni, és ennek nyilvánvalóan lesznek következményei” – fogalmazott a 61 éves szakember, aki játékosként világ- és Európa-bajnok volt, 108 szereplése során 47 gólt szerzett a válogatottban, amelyet 2004 és 2006 között szövetségi kapitányként is irányított.
A csapat elvesztette a karakterét
Szerinte a mostani csapat nem volt elég energikus, nem volt elég döntésképes, nem volt elég agresszív a nagyon erős paraguayi együttes ellen, amelyről tudták, hogy kemény rivális lesz. Arra kérdésre, hogy a kudarc mennyiben Julian Nagelsmann szövetségi kapitány hibája, Klinsmann azt mondta: „Ez mindenki felelőssége az edzői stábtól a szövetségen át minden játékosig, akit behívtak a 26-os keretbe. Mindenki része ennek a katasztrófának. Ez a csapat egyértelműen elveszítette a karakterét”.
Nagelsmann nyilatkozatát itt, a nemzetközi sajtóvisszhangot itt, a kihagyott tizenegyesek okozta kellemetlen német rekordot itt találja. Paraguayban mindeközben az elnök rendkívüli munkaszüneti napot rendelt el.
The post „Ahogy kiestünk, az pusztító” – a német legenda elvesztett karakterről beszél a vb-kiesés után first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





