Ruff Bálint akár ki is rúghatja az MCC vezetőit, a főigazgató cáfolta, hogy diáklétszám-csökkentést terveznének

Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszterhez kerültek egy keddi kormányhatározattal a nemrég még Orbán Balázs által elnökölt Mathias Corvinus Collegium (MCC) közérdekű vagyonkezelő alapítványának alapítói jogai (két másik jelentős állami vagyonnal rendelkező kekvához hasonlóan).

Ruff ezzel a jogkörrel

ki is rúghatja az MCC kuratóriumának és felügyelőbizottságának tagjait, és helyettük akár egy olyan egyszemélyi ügyvezető kurátort is kinevezhet, akiben megbízik,

mondta Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója.

Ugyan Orbán Viktor volt politikai igazgatója júniusban lemondott az MCC kuratóriumának éléről, a vezető testületben továbbra is ott ül

  • Madarász László új kuratóriumi elnök, bankár, a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának tagja,
  • Szalai Zoltán, aki 2009 óta az MCC főigazgatója, emellett a Mandiner lapigazgató-főszerkesztője;
  • Lánczi András filozófus-politológus, az Orbán-rendszer egyik fontos ideológusa,
  • és Szakács Áron, aki a Gulyás Gergely vezette Miniszterelnökség alatt működő Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. ügyvezetője volt.

Ligeti kérdésünkre beszélt arról is, hogy Ruff Bálintnak alapítói joggyakorlóként milyen jogosítványai vannak például az MCC tulajdonában lévő Libri könyvkiadó, illetve a Mandiner nevű fideszes lap felett.

The post Ruff Bálint akár ki is rúghatja az MCC vezetőit, a főigazgató cáfolta, hogy diáklétszám-csökkentést terveznének first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest