A foci-vb egyik legkelendőbb csatárát elvitte a Bayern

A német bajnok Bayern München labdarúgóklub leigazolta a PSV Eindhoventől a marokkói Iszmael Szaibarit. Sajtóértesülések szerint

a bajorok 55 millió eurót fizettek érte a hollandoknak.

A 25 éves Szaibari 2020-ban csatlakozott a PSV-hez a belga Genktől. A válogatott csatár az eindhovenieknél 142 mérkőzésen 42 gólt szerzett, az elmúlt idényben 27 bajnokin 15-ször volt eredményes, ezzel segítve a gárdát sorozatban a harmadik holland címhez.

„Gyerekként arról álmodozol, hogy szerződést kötsz egy olyan klubbal, mint a Bayern. Mindenki tudja, hogy ez a világ egyik legnagyobb csapata, amely minden évben a legnagyobb címekért, például a Bajnokok Ligájáért küzd, és én annyi trófeát szeretnék ott nyerni, amennyit csak lehet” – mondta a jelenleg a vb-n szereplő Szaibari.

A csatár a marokkóiak egyik legjobbja a világbajnokságon, már háromszor volt eredményes, betalált Brazíliának, Skóciának és Haitinak, továbbá ő értékesítette a hollandok kiesését jelentő 11-est. Az immár 33 találkozó óta veretlen afrikai együttes – amely négy éve negyedik volt a vb-n – szombaton, a 16 között a társrendező Kanadával találkozik Houstonban.

Kapcsolódó
Harry Kane: Mindenkinek van hősies pillanata, ez most az enyém volt

Harry Kane szerint mindenkinek vannak hősies pillanatai, számára szerdán jött el ez a nap, hiszen az angol labdarúgó-válogatott az ő két góljával győzte le 2-1-re a Kongói DK-t a világbajnokság egyenes kiesés szakaszának első fordulójában.

The post A foci-vb egyik legkelendőbb csatárát elvitte a Bayern first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest