Kiderült, kik másztak fel illegálisan az Empire State Building tetejére, hogy ott eljegyezzék egymást

Szerdán két alak tűnt fel a New York-i Empire State Building tornyára, és úgy tűnt, a 102 emeletes felhőkarcoló legmagasabb pontján jegyzeték el egymást. Mint kiderült, a két híres orosz rooftopper, Angela Nikolau és Ivan Beerkus voltak, akikről a Netflix 2024-ben készített dokumentumfilmet Skywalkers: Egy szerelmi történet címmel.

Nikolau és Beerkus arról ismertek, hogy kötél és heveder nélkül másznak meg magas épületeket. Mostani performanszuk is nagy figyelmet keltett New York Manhattan városrészében: többen segélyhívást indítottak miattuk, és helikopterek kezdtek el körözni körülöttük, írja a Variety.

A pár körülbelül fél órán át tartózkodott az Empire State Building tetején, és egy óriási zászlót lengettek, amelyen ez állt:

Amikor a szeretet ereje legyőzi a hatalom iránti vágyat, a világ békére lel.

Az NBC értesülései szerint a páros tagjai jelenleg rendőri őrizet alatt állnak.

A két fiatal Instagramon osztott meg fotókat a lánykérésről:

A róluk szóló Netflix-filmről megjelent kritikánk itt olvasható:

Kapcsolódó
Mi vesz rá valakit, hogy felmásszon egy felhőkarcolóra megcsinálni a Dirty Dancing-emelést?

A Netflix új, The Skywalkers című dokumentumfilmje bepillantást enged egy izgalmas, illegális és szörnyen veszélyes sportba. Csak ne erőltették volna a romantikát.

The post Kiderült, kik másztak fel illegálisan az Empire State Building tetejére, hogy ott eljegyezzék egymást first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest