Nem fejlődnek olyan gyorsan az MI-ügynökök, mint Zuckerberg gondolta

Nem fejlődnek olyan gyorsan az MI-ügynökök, mint ahogyan Mark Zuckerberg remélte – mondta a techmilliárdos vállalata dolgozóinak egy zártkörű céges tájékoztatón. Az ott elhangzottakról a Reuters birtokába került egy hangfelvétel, amelyen a Meta alapítója azt is elismeri, nem biztos, hogy jó döntés volt tömegesen elbocsátani az alkalmazottakat.

A Meta idén májusban mintegy 8000 alkalmazottától vált meg, további 7000-et pedig mesterséges intelligenciára fókuszáló munkacsoportokba helyezett át. Mindez a cég széleskörű újraszervezésének részeként valósult meg, amelynek célja az volt, hogy egyebek mellett a mesterséges intelligenciával támogatott munkavégzés révén növelje a vállalat hatékonyságát. A most kiszivárgott felvétel alapján azonban úgy tűnik, hogy Zuckerberg elhibázottnak tartja a lépést, mint mondta: vezetőik rosszul időzítették a változtatásokat.

Az elmúlt legalább négy hónapban nem olyan ütemben gyorsult fel az ügynökök fejlesztése, ahogyan vártuk. A cég új struktúrája ezért egyelőre nem gyümölcsöző

– fogalmazott.

Hozzátette ugyanakkor, hogy a következő 3–6 hónapban jelentős hasznot remél a vállalat MI-befektetéseitől. A Meta szóvivője nem kommentálta a hangfelvételen elhangzottakat.

Az MI-ügynökök olyan szoftverek, amelyek a jelenleg széles körben használt mesterségesintelligencia-eszközökkel szemben nemcsak szövegek, képek és egyéb tartalmak generálására képesek, hanem komplex feladatok ellátására, akár más alkalmazások és szolgáltatások kezelésére is. Ennek köszönhetően a jövőben elméletileg számos számítógépen végzett munkát vehetnek majd át az emberektől.

További cikkeink a mesterséges intelligenciáról alább elérhetők:

The post Nem fejlődnek olyan gyorsan az MI-ügynökök, mint Zuckerberg gondolta first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest