Havasi Bertalan számításai szerint eddig 4000 ember dolgozott a NER-es médiabirodalomban (vagy az ő szavaival, „polgári sajtóműhelyeknél”), és arra számít, hogy a leépítések után is nagyjából 2500 fő marad. A Fidesz kommunikációs igazgatója a 444 szemléje szerint a Hír TV-n Déri Stefinek arról is beszélt, hogy
nem érzi feladatának annak eldöntését, hogy ez a maradék ember milyen stratégia szerint és hierarchiában dolgozzon tovább.
Havasi a döntést meghagyná a tulajdonosoknak és a „műhelyeknek”, és spórolást és összetartást ajánlott a megmaradt munkatársaknak.
Kinek a dolga?
„Azt mondod, hogy a Fidesznek nem dolga ezeket működtetni. De akkor kinek a dolga? Egyáltalán valakinek a dolga ezeket működtetni?” – vetette fel ezt követően a műsorvezető, mire a szóvivő közölte, hogy a tulajdonos dolga, erre Déri Stefi közölte:
Nagyon nehéz a piacról megélni. Főleg ilyen időkben.
Erre a szóvivő közölte: „Ez így van, de tetszettünk volna választást nyerni, mert könnyebb akkor egy ideológiailag, vagy a polgári szemléletet, a nemzeti oldalt képviselő médiumokkal könnyebb együttműködnie minden szempontból egy nemzeti-konzervatív kormánynak, mint a mostani liberális kormánynak.”
Apátia
Havasi szerint egy kétharmados vereség után mindenkinek változtatni kell, és úgy látja, ezt sokan nem értették meg, akik pedig megértették, azok apátiába süllyedtek a vezető politikusaik és a parlamenti képviselőik közül is. Mint fogalmazott:
Ha valakinek ekkora sokk, hogy egy választáson ki is lehet kapni meg nagyon ki lehet kapni, az sürgősen hagyja el a politikai pályát szerintem. Tehát ne foglalja a helyet tovább a műsorainkban. A parlamentben meg pláne, mert nincs szükség ilyen emberekre.
The post Havasi Bertalan: Ha valakinek ekkora sokk, hogy egy választáson nagyon ki lehet kapni, az sürgősen hagyja el a politikai pályát first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





