A Belga Labdarúgó Szövetség hétfőn közölte, hogy nem hosszabbítja meg Rudi Garcia szövetségi kapitány szerződését.
A 62 éves francia szakemberrel a negyeddöntőig jutott a csapat a vasárnap zárult, amerikai-kanadai-mexikói közös rendezésű világbajnokságon, a legjobb nyolc között a későbbi győztes spanyoloktól kapott ki. Ezzel együtt Garcia jövője kérdéses volt, a válogatott teljesítménye ugyanis nem volt meggyőző.
Vincent Mannaert sportigazgató azt mondta, Rudi Garcia érdemei elvitathatatlanok, ráadásul egy szakmailag és pénzügyileg kihívásokkal teli időszakban nevezték ki a posztra.
Elkötelezettségének és tapasztalatának köszönhetően sikerült helyreállítani a csapategységet és erős eredményt elérni a világbajnokságon
– fogalmazott, egyben a szövetség nevében megköszönte a trénernek és stábjának az elmúlt másfél év munkáját. Hozzátette: kollégáival egy új ciklust készítenek elő, ennek része lesz az új kapitány kinevezése.
Garcia csalódottan távozik
Garcia esetében a távozás azért érdekes, mert minden célkitűzését teljesítette: bent tartotta a csapatot a Nemzetek Ligája A divíziójában, kijutott a világbajnokságra és ott elérték a negyeddöntőt.
A 20 mérkőzésből, amelyen ő irányított, Belgium mindössze kétszer kapott ki: az Ukrajna elleni Nemzetek Ligája-osztályozón 3-1-re, illetve a már említett Spanyolország elleni negyeddöntőn 2-1-re.
Garcia a nyilatkozatában csalódott hangot ütött meg, érhetően:
Belgiumot a Nemzetek Ligája A divíziójában és a világ nyolc legjobb csapata között hagyom. A vébén csak az új aranyérmes Spanyolország – amely ellen egyedül mi szereztünk gólt – akadályozott meg minket abban, hogy továbbjussunk a legrangosabb versenyben
– írta a közösségi oldalán.
„Készen állok az új feladatokra, mind válogatott, mind klubszinten. Sok sikert kívánok Belgiumnak a generációváltás folytatásához, amelynek elindításában nagy örömmel segédkeztem.”
A szövetségnek nincs sok ideje megtalálni az utódot, mivel szeptember végén már kezdődik az új Nemzetek Ligája-kiírás. A Het Laatste Nieuws információja szerint a poszt fő várományosa a holland Mark van Bommel, aki legutóbb 2022-24 között a Royal Antwerp edzője volt, és a klubbal bajnokságot és kupát is nyert 2022-23-ban.
The post Hiába teljesített minden elvárást a belga kapitány, mégis távoznia kell first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport





