NVB: Magyarország nem lehet királyság

Két népszavazási kezdeményezésről is döntött a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). A testület egyhangúlag – 9 igen és 0 nem szavazattal – úgy határozott, hogy az

Egy Alkotmány módosítás kapcsán egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarország államformája királyság (Alkotmányos Monarchia) legyen?

népszavazásra javasolt kérdés hitelesítését megtagadja.

Az NVB döntését egyebek mellett azzal indokolta, hogy a népszavazásra javasolt kérdés egyértelműségi és alkotmányossági problémákat is felvet, mert egy

érvényes és eredményes népszavazás az alkotmányozó hatalomra, azaz az Országgyűlésre jelen esetben azt a kötelezettséget róná, hogy az Alaptörvény B) cikk (2) bekezdését módosítva rendelkezzen hazánk – kezdeményezésben megjelölt új – államformájáról.

A testület szerint a kérdés az Alaptörvény szerint tiltott tárgykört érintene, így népszavazásra nem bocsátható. A határozat nem jogerős, jogorvoslatért a Kúriához lehet fordulni.

Ugyanakkor az NVB – 8 igen és 1 nem szavazattal – hitelesítette az

Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés április 12-ét a Demokrácia Napjává nyilvánítsa?

népszavazásra javasolt kérdést. A testület azt állapította meg, hogy ez a kérdés megfelel az Alaptörvényben, illetve a népszavazási eljárásról szóló törvényben megfogalmazott követelményeknek. A határozat ellen 14 napon belül lehet jogorvoslatot kérni.

The post NVB: Magyarország nem lehet királyság first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest