Klein Dávid júniusban indult el Pakisztánba, hogy újabb nyolcezres hegycsúcsot hódítson meg: a sportoló a 8051 méteres Broad Peaket tervezte megmászni pótlólagos oxigén és serpasegítség nélkül.
Július 16-án a kettes, egy nappal később a hármas táborból jelentkezett, majd miután társa, Ian Overton visszaereszkedett,
az útját vasárnap folytató Klein mintegy húsz órával a hármas táborból történt indulását követően ugyancsak jelezte az alaptábornak, hogy a csúcsmászást megszakítja és megkezdte ereszkedését.
Onnantól kezdve csak az volt az izgalom, hogy merrefelé tarthat, mert nem adott magáról életjelet, de csapata azt közölte, hogy a magashegyi expedíciók során nem szokatlan, hogy a kommunikáció időszakosan akadozik.
Éjszaka aztán jó hírrel szolgált a team, a sportember ugyanis szerencsésen visszaért az alaptáborba.
Örömmel értesítünk mindenkit, hogy Dávid biztonságban visszaérkezett a Broad Peak 4850 méteren fekvő alaptáborába. A csúcskísérletet követően megkezdett ereszkedést sikeresen befejezte és immár az alaptáborból jelentkezett. A következő órákban Dávid pihenéssel és regenerációval tölti az időt. Az expedíció részletes beszámolójával és hivatalos közleményével később jelentkezünk
– olvasható.
The post Klein Dávid biztonságban visszaérkezett az alaptáborba first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport





