27 embert mentettek ki a Balatonból egy hétvége alatt

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 17-19. között 18 esetben 27 embert mentettek ki a tóból – írja a police.hu. A hétfő délután közzétett közlemény szerint

a hétvége folyamán a vízirendőrök az időnként viharosra élénkülő szélben elsodródott SUP-osokat, szörfdeszkásokat, valamint homokpadra futott, felborult vagy éppenséggel műszaki hibás vitorlások utasait segítettek ki szorult helyzetükből, egy esetben pedig újraélesztésnél működtek közre.

Fontos betartani a szabályokat

Hozzátették: „Felelőtlenségből sem volt hiány, egy 50 éves férfi a viharjelzés ellenére matraccal ment fürdeni és elsodródott, a rendőrök a parttól négy kilométerre mentették ki.”

A rendőrség felhívta a figyelmet arra, hogy „az elmúlt időszakban tapasztalható viharos, váltakozó időjárásban különösen fontos betartani a viharjelzési szabályokat, figyelni egymásra, társainkra, gyermekeinkre, hiszen nagyon gyorsan kialakulhat egy veszélyhelyzet”.

Viharjelzések

Egyúttal jelezték, hogy elsőfokú viharjelzés esetén a viharjelző percenként 45-öt villan, ebben az esetben úszni, illetve csónakkal és más vízi sporteszközzel csak a parttól számított 500 méteren belül szabad tartózkodni. Másodfokú viharjelzés esetén a viharjelző berendezés percenként 90-szer villan fel, ilyenkor fürödni tilos, valamint szintén nem szabad csónakkal és más vízi sporteszközzel közlekedni (a vitorláshajók kivételével).

Kapcsolódó
Megtalálták a Balatonban eltűnt kajakos holttestét

Rendőrségi helikopterről szúrták ki.

The post 27 embert mentettek ki a Balatonból egy hétvége alatt first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest