Ryan Reynolds a beszédes nevű Fanatics Festen vendégeskedett nemrég, és ott erősítette meg, hogy készülőben van egy újabb Deadpool-film.
Szerintem van néhány igazán mélyebb utalás, ami hiányzik a filmekből. Úgy gondolom, hogy néhány kevésbé ismert elem a képregényekből is kimaradt. Rengeteg olyan történet van, amit egyszerűen imádok – például azok, amelyeket Fabian Nicieza, Deadpool egyik társalkotója írt, zseniálisak. Gerry Duggan, aki egy barátom volt, szintén kiváló képregényíró. Már készülnek új dolgok. Előbb-utóbb lesz egy újabb Deadpool-film is. Nagyszerű lesz
– mondta a színész, aki korábban még arról beszélt, hogy nem igazán látja a jövőjét egy újabb önálló Deadpool-filmben, igaz, már akkor is árnyalta a képet:
Deadpool akkor működik a legjobban, amikor mindent elveszel tőle, és sarokba szorítod. Ezt nem igazán lehet még egyszer ugyanúgy megcsinálni. Egy negyedik film már kissé önismétlőnek és feleslegesen ismétlődőnek hatna. Ez persze nem jelenti azt, hogy fel kellene áldozni a szórakoztató jelleget. Deadpool számára még mindig létezik egy olyan cselekményív, amely kielégítő és igazán erőteljes lehet
Mindezt a Hollywood Reporternek nyilatkozta 2024-ben, a Deadpool & Rozsomák bemutatója környékén, amely annyiban feltétlenül megágyazott egy újabb folytatásnak, hogy minden idők legnagyobb bevételét hozó R-besorolású filmjévé vált. Akkori kritikánk itt olvasható:
The post Ryan Reynolds elárulta, hogy jön még egy Deadpool-film first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





