Új vonatok és HÉV-ek, 100 kilométer/órás átlagsebesség – 3500 milliárdos vasútfejlesztést jelentette be Magyar Péter és Vitézy Dávid

Cikkünk frissül.

Bejelentette a Baross Gábor Program részleteit Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter Rákospalota-Újpest vasútállomáson szerda reggel. Ezt a programot korábban „a magyar történelem egyik legnagyobb vasútfejlesztési programjaként” említette a kormányfő, aki a sajtótájékoztató elején kifejtette, nem kizárólag a vasútfejlesztése a cél, hanem egy olyan hálózat kialakítása a cél, ami utazási időben is képest felvenni a versenyt az autós közlekedéssel.

Mint mondta, több évtizedes lemaradást kell ledolgozni, ugyanis elképesztő probléma az infrastruktúra, és a gördülő állomány elöregedése. A miniszterelnök közölte, a vasúti kocsik átlagéletkora négy évtizedes. Elmondta, a vasúti ülőhelyek majd fele klímahiányos, a vasút 40 százalékán van valamilyen sebességkorlátozás.

Kiemelte, tízéves fejlesztési programról van szó, 3550 milliárd forintos értékben.

A miniszterelnök hat fejlesztési irányt jelentett be:

  1. Versenyképes eljutás minden megyeszékhelyre, száz kilométer per órás átlagsebesség a vasúton.
  2. Megbízható regionális hálózat, a vasút és a busz menetrend összehangolása.
  3. Erős elővárosi vasút létrehozása, tram-train rendszerek bővítése.
  4. Partnerség Budapesttel, ennek a régiónak a fejlesztése országos nemzeti érdek.
  5. Több áru a vasúton, ami csökkenteni tudja az autópályák és a gyorsforgalmi utak terheltségét.
  6. Nemzetközi kapcsolatok fejlesztése. Régiós együttműködés fejlesztése.

A miniszterelnök elmondta, 15 éves vasútfejlesztés első napja ez, ahol a forrás biztosított. A sajtótájékoztatót megelőzően Magyar és Vitézy vonattal érkezett Rákospalota-Újpest vasútállomásra, ám indulás előtt a Nyugati pályaudvaron egy férfi állította meg őket, aki leköpte a miniszterelnököt. Magyar jó egészséget kívánt a férfinak.

Vitézy Dávid arról beszélt, hogy nemcsak Lázár János volt miniszter vasútrombolásának lezárását látja a program elindításában, hanem egy 1968 óta tartó folyamatot zárnak le, amikor a vasútfejlesztést felváltotta a közútfejlesztés.

Hazahoztuk az uniós forrásokat, és valóban az emberek érdekeit szolgáló beruházásokra fogják elkölteni. Nem lombkoronasétányra, és nem vári minisztériumi épületekre

– mondta.

Vitézy kifejtette, a következő hét év fejlesztései vonatkozásában 950 milliárd forintra kapott engedélyt Magyarország kötelezettségvállalásra. Érzékeltette, hogy az összesen beharangozott 3550 milliárdos költségvetés beruházási szint léptékében Ausztria szintje, ami a tempót illeti. Igaz, ezzel nem meg sem fogjuk közelíteni Ausztriát – fűzte hozzá. Kiemelte, tavaly mindössze 20 milliárd forint volt a vasútfejlesztésre fordított összeg. Vitézy szerinte az látható, ahol van fejlesztés, megnő a vasút használóinak aránya.

Majd kiemelte a legnagyobb problémákat. Elmondta:

  • 43 év a vasúti kocsik átlagéletkora,
  • óriási lemaradás van az akadálymentesítés területén,
  • 73 százalékban nincs utastájékoztatás a vasútvonalakon,
  • a pályahálózat 42 százalékán van sebességkorlátozás.
  • mindössze 32 százaléka a kocsiknak, amelyekben zártrendszerű mellékhelyiség működik.

Vitézy szerint tervben van:

  • Az Intercity flottájának lecserélése. 35 új, 400-500 fős motorvonat beszerzését indítják el.
  • Új HÉV-szerelvények beszerzése. Összesen 42 darab, 120 méteres, klimatizált szerelvényt kívánnak beszerezni. Az első eredményei ennek a ciklus végére várhatók.
  • Óránként induló Intercity vonatokat szeretnének.
  • A repülőtéri vonal tekintetében koncessziós programban gondolkoznak.
  • Még a sajtótájékoztató kezdetén beszélt róla, hogy meghosszabbítanák a hármas metrót Rákospalota-Újpest vasútállomásig.
  • Vidéki nagyvárosok elővárosi vasútfejlesztése.
  • Kamionforgalom átterelése a vasútra.
  • Állomásfejlesztést és azok kereskedelmi hasznosítását is célként tűzték ki. Vitézy szerint a magántőkét is tervezik bevonni, de nem kijátszani az állami vagyont.
  • Átfogóan kívánják digitalizálni a vasutat. Mint mondta, a MÁV-ot is elérte a munkaerőhiány, ezért ezen is dolgozni kell.
  • Növelni kívánják a kétvágányú vonalakat.

The post Új vonatok és HÉV-ek, 100 kilométer/órás átlagsebesség – 3500 milliárdos vasútfejlesztést jelentette be Magyar Péter és Vitézy Dávid first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest