Sulyok Tamás a Jóisten akarataként tekint elmozdítására

Sulyok Tamás a Mandinernek azt mondja: szerinte alkotmányellenesen „fosztották meg” tisztségétől, amire most úgy tekint,

mint a Jóisten akaratára,

a jövőt pedig a változásban keresi. A hivatali teendőket a mai nappal lezárja, az elnöki rezidenciából a napokban kiköltöznek a feleségével. Az interjúban többször előkerül a már ismert elnöki szerepfelfogása, szerinte egy plurális társadalomban

a nemzet egységének kifejezése bonyolult,

hiszen a társadalom megosztott a gazdaság, a vallás, a kultúra és az ideológiák mentén. Úgy véli: csak a jog világában nem lehet megosztottság, mert az minden állampolgárra egyformán vonatkozik. Szerinte az eltávolításán is lehet tréfálkozni,

de az alkotmányjog nem vicc!

Sulyok Tamás politikai terméknek tartja, hogy Magyar Péter szerint áprilisban rendszerváltás történt. Személyes beszélgetéseik alapján a kormányfőt úgy jellemzi, hogy

határozott politikai karakterrel rendelkezik, konkrét politikai koncepció mentén halad, a jogi meg­fontolások kevésbé érdeklik.

Azt mondja: nem rajta múlt, hogy már nem derül ki, Orbán Viktorhoz hasonlóan Magyar Pétert is felköszöntené-e a születésnapján.

Megkurtított államfői ciklusáról úgy véli: az alkotmány, a közjogi szabályok érvényesítését, tudatosítását tartotta kiemelten fontosnak, hiába tartotta visszásnak, hivatalban lévő államfőként nem volt képes tudatosan megszegni az Alaptörvényt. Szerinte az uniós alapszerződésben rögzített jogállamiság és demokrácia azonos tartalmú a magyar alkotmány vonatkozó passzusaival, az EU-ban használják ezeket a kifejezéseket sokszor téves politikai tartalommal. Sulyok Tamás közölte: ugyanúgy imádkozik az 0rszágért, mint az Európai Unióért, nem tudja elképzelni hazánkat a közösségen kívül.

The post Sulyok Tamás a Jóisten akarataként tekint elmozdítására first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest