Rengetegen használják napjainkban az Ozempic és a Wegovy – eredetileg a 2-es típusú diabétesz kezelésére kifejlesztett – testsúlycsökkentő gyógyszereket. A népszerű készítményekről az évek során kiderült, hogy nemcsak a fogyást segítik, hanem bizony a migrén kezelésében és az öregedés lassításában is szerepet játszhatnak. Egyes kutatások szerint pedig az ilyen gyógyszereket szedő embereknél alacsonyabb a vesebetegségek, szívbetegségek és akár a rák kialakulásának aránya is.
Igen ám, de negatív hatásait is látni már a készítményeknek.
Többek közt felmerült már a hasnyámirigy-gyulladással való összefüggés, illetve a szívkisebbítő hatás, és a szemszélütésként is emlegetett iszkémiás optikus neuropátia (ION) megnövekedett kockázata is. Most pedig a legfrissebb, BMJ szaklapban megjelent kutatás arra jutott, hogy fokozódik a hajhullás azoknál, akik súlycsökkentő szereket szednek – írja a Science Alert.
A Pennsylvaniai Egyetem csapata által vezetett tanulmány azt vizsgálja, hogy a GLP-1 gyógyszerek hogyan viszonyulnak két másik gyakori cukorbetegség-kezeléshez – az SGLT-2-gátlókhoz és a DPP-4-gátlókhoz – a 2-es típusú cukorbetegségben szenvedőknél. A különbség figyelemre méltó volt: a GLP-1 kezelések 37 százalékkal magasabb kockázatot jelentettek az SGLT-2 inhibitorokhoz képest, és 68 százalékkal magasabb kockázatot a DPP-4 inhibitorokhoz képest.
Öröm az ürömben, hogy ez az arány a nem hegesedéses alopeciára vonatkozott, ami azt jelenti, hogy a haj még visszanőhet, nem végleg hullott ki.
A vizsgálatban rengetegen vettek részt: 12 004 GLP-1 gyógyszereket szedő beteget hasonlítottak össze 15 221 SGLT-2 inhibitorokat szedő beteggel, valamint további 11 964 GLP-1 felhasználóval, szemben a 11 233 DPP-4 inhibitorokat szedő beteggel. A statisztikákba beleszámítottak más, a hajhullás kockázatát befolyásoló változókat is, beleértve az életkort, a nemet, az etnikai hovatartozást és a meglévő betegségeket.
A kutatók szerint az eredmények arra vezethetők vissza, hogy a gyors fogyás már most is összefüggésben áll a hajhullással, valamint a vas- és cinkhiánnyal – ami megzavarhatja a normális hajnövekedési ciklust. Fontos azonban kiemelni, hogy a számok alapján továbbra sem beszélhetünk gyakori panaszról: a GLP-1 esetében nagyjából minden 1000 emberből 7-nél jelentkezik hajhullás egy éven belül, szemben az SGLT-2-t szedő 5 és a DPP-4-et szedő 4 emberrel.
The post Látványos mellékhatásra bukkantak a népszerű fogyasztószereknél first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





