Sótonyi László lett a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya

Chema Rodríguezt azután menesztette az MKSZ a pozíciójából, hogy májusban egy góllal elbukta a Szerbia elleni világbajnoki selejtezőt összesítésben, így nem jutott ki a 2027-es világbajnokságra a magyar válogatott. Mivel szabadkártyát sem kaptak a mieink, így az olimpiai szereplés is nehezebben jöhet össze a vártnál.

Ez a nehéz feladat Sótonyi Lászlóra vár, aki július 23-tól hivatalosan a szövetségi kapitányi pozíciót látja majd el. A bejelentés szerint három évre kötött megállapodást az edzővel.

Sótonyi László

A szakember több NB I-es csapatot is irányított, a Balatonfüredet (2010–2014), a Csurgót (2014–2017) és 2018 óta a NEKA-t is, ráadásul bajnoki és Magyar Kupában szerzett bronzérme is van, ami a lehetőségek alapján kimagasló teljesítmény. Emellett viszont az MKSZ-nek is dolgozott, 2014 és 2016 között a magyar férfiválogatott másodedzője voltt, 2017-től 2019-ig a B-válogatottat vezette, 2019 óta pedig a juniorválogatottat irányítja.

A 2023-ban elért világbajnoki ezüstérem után ráadásul nyáron Európa-bajnoki címet nyert a juniorokkal.

Sótonyi a továbbiakban nem lesz a NEKA edzője, kizárólag a felnőtt válogatottra koncentrál majd.

The post Sótonyi László lett a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest