Romsics Ignác Széchenyi-díjas történésszel, akadémikussal, egyetemi tanárral találkozott Magyar Péter miniszterelnök és helyettese, Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszter.
A kormányfő a közösségi médiában közzétett fénykép mellett sokat nem árult el a találkozóról, ha csak annyit nem, hogy „a nemzetünk előtt álló sorskérdésekről” beszélgettek.
Professzor úrnál talán senki nem ismeri jobban a magyar történelmet
– írta a miniszterelnök, megköszönve egyúttal a találkozó élményét és a könyvet is, jóllehet, az nem derült ki, hogy melyik könyvről volt szó.
Romsics legújabb önálló kötete Hannibal ante portas – Hírünk a világban jelent meg idén év elején a Helikon Kiadónál. A könyv Európa geopolitikai fenyegetettségével, az Erópai Unió jövőjével, valamint az Orbán-rendszer nyugati sajtóban kialakult képével foglalkozik.
Sulyok Tamás köztársasági elnök távozását követően az államfőjelölt-kereséshez kapcsolódó sor került más, hasonló találkozókra is.
Hétfőn Magyar Péter még Polgár Judittal nemzetközi sakknagymesterrel egyeztetett, aki végül visszautasította az államfő-jelöltség lehetőségét. Ezen a találkozón más résztvevőt a miniszterelnökön túl nem neveztek meg.
Kedden a Vidéki prókátorként ismert Fülöp Botond ügyvéddel találkozott a kormányfő a Miniszterelnökségen. A közös fényképen ott volt Ruff Bálint miniszter is. Fülöp korábban azt mondta, hogy sok nála alkalmasabb ember lenne a posztra, de lennének elképzelései arról, miként töltené be a tisztséget – ezért a találkozó időzítése feltűnő, bár Magyar nem állította, hogy a jelöltségről tárgyaltak.
Polgár Judit óta más, személyes találkozót lehetséges államfőjelölttel nem jelentettek be nyilvánosan.
The post Magyar Péter Romsics Ignáccal találkozott first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





