A BYD szerint nem is tartottak hatósági ellenőrzést a szegedi gyárukban

Kedden a South China Morning Post értesülése szerint hatósági ellenőrzést tartottak a BYD szegedi gyárában, amely során a munkások tartózkodási engedélyeit, társadalombiztosítási iratait és munkaszerződéseit vizsgálták.

A BYD a Világgazdaság kérdésére válaszolva pénteken valótlannak nevezte az értesülést.

A szegedi BYD-gyár építkezésén nem történt hatósági razzia, és nem került sor a munkavállalók ilyen jellegű ellenőrzésére sem. A rendelkezésünkre álló információk alapján a hivatkozott beszámoló állítása nem felel meg a valóságnak

– írta a kínai vállalat.

Magyar Péter hétfőn a parlamentben arról beszélt, hogy megvizsgálják a szegedi gyárhoz kapcsolódó összes döntést.

Szerdán a parlament nemzetbiztonsági bizottsága foglalkozott azzal, hogy Szijjártó Péter korábbi külügyminiszter a BYD nemzetközi felügyelőbizottságában vállalt munkát.

A BYD szegedi gyára a kínai autógyártó európai terjeszkedésének egyik legfontosabb beruházása. A projektet a korábbi kormány jelentős állami támogatásokkal és infrastruktúra-fejlesztésekkel segítette, miközben a vállalat magyarországi működését korábban munkaügyi és környezetvédelmi vizsgálatok is érintették.

The post A BYD szerint nem is tartottak hatósági ellenőrzést a szegedi gyárukban first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest