Vörös az ország: nem enyhül az aszály

Az elmúlt napokban többfelé kialakultak záporok, zivatarok Magyarországon, legközelebb vasárnap estétől nő meg ismét a csapadékhajlam, és még hétfőn van esély némi csapadékra. Ezek a záporok azonban csak foltokban enyhítik az aszályt, a nyári növényeken érdemben nem segítenek, a héten hullott mennyiség pedig a legtöbb helyen olyan kevés volt, ami legfeljebb a talaj nedvességvesztését lassította – írja a HungaroMet.

Az elmúlt hetet áttekintve minden nap előfordult némi eső valahol az országban, számottevő, 10 mm-t meghaladó mennyiség azonban csak nagyon kis területen hullott: múlt csütörtökön foltokban a Dunántúlon, majd pénteken a főváros térségében és attól északra, valamint vasárnap északnyugaton és a Mecsek térségében hullott. Hazánk túlnyomó részén azonban a 2 millimétert sem érte el a mögöttünk álló egy hét csapadékösszege, és a 30 napos mennyiségben sem mindenhol jobb a helyzet: az ország területének mintegy ötödén még 6-7 mm sem esett, ugyanakkor nyugaton, délnyugaton, és foltokban északkeleten 40–90 mm-t mérhettünk – a legtöbb helyen ez utóbbi mennyiség is jóval elmarad az ilyenkor szokásostól.

A talaj nedvességtartalma csak igen kis területen növekedett az elmúlt egy hét során, az ország túlnyomó részén a további száradás volt a jellemző. A középső és a keleti országrészekben nagy területen a 20 százalékot sem éri el a felső félméteres réteg nedvességtartalma a növények számára hozzáférhető víztartalom arányában, és a mélyebb rétegekben sem jobb a helyzet.

HungaroMet Aszály Magyarországon.

A telítettséghez képesti vízhiány a délnyugati határszél kivételével mindenütt meghaladja a 100 mm-t, nagy területen 130 és 170 mm között alakul. Jelentősebb, országos csapadék a folytatásban sem várható, miközben visszatér a kánikula. Itt írtunk erről bővebben.

További érdekes cikkeink a közelmúltból:

Kapu Tibor szerint Orbán Viktor megsértette a NASA-val kötött megállapodást

Látványos mellékhatásra bukkantak a népszerű fogyasztószereknél

Így ünnepli Európa a magyarok győzelmét

El Niño: valami szokatlan történik az Atlanti-óceánon

A depresszió és a mánia körforgásában szenved mintegy százezer magyar – ezt kell tudni a bipoláris zavarról

Parasztok temették mocsárba a magyar királyt

Elképesztő mennyiségű víz hiányzik a Balatonból és a Velencei-tóból

The post Vörös az ország: nem enyhül az aszály first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest